Turizmus Program

Fénykiállítások

Kék Zónák

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

13. kerületi kultúra

Népszerűség

2026.01.22. (csütörtök)

Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai

A Bánfalvy Stúdió előadásai országszerte, online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026. A Bánfalvy Stúdió egy művészeti alapítvány, amely színházi előadások előállításával és forgalmazásával foglalkozik, és egyben fenntartója a Bánfalvy Ági Színészképző Szakközépiskolának. Portfoliónkban megtalálhatóak a musicalek (Grease, A Kaktusz Virága), a vígjátékok (A Miniszter Félrelép, Elvis, Oltár, Miami) és a drámák is (Abigél). Évente több, mint 100 előadást tartunk meg, amelyekben olyan színészekkel dolgozunk együtt, mint Vastag Csaba, Beleznay Endre, Kiss Ramóna, Száraz Dénes, Harmath Imre. Rendszeresen tartunk előadásokat Budapesten (Stefánia Palota, Belvárosi Színház, Pesti Magyar Színház), ugyanakkor folyamatosan jelen vagyunk a pólus városokban is, mint pl.: Debrecen, Miskolc, Szombathely, Szeged. Produkcióinkban rendszeresen lehetőséget szoktunk biztosítani a végzett növendékeinknek.

Ár:

5900 Ft-tól

12900 Ft-ig

Cseh Tamás estek több helyszínen online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026-ban. A magyar zenei élet meghatározó alakja volt. Társaival együtt írt dalait a mai napig szívesen játszák. Az emlékére megrendezésre kerülő esteket mindig nagy érdeklődés övezi.

Ár:

3000 Ft-tól

13900 Ft-ig

2026.01.28. (szerda) - 2026.01.30. (péntek)

A dzsungel könyve | jubileum a Vígszínházban

Dzsungel könyve előadások és jegyek 2025 / 2026. Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? A legendás musical szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról.

Ár:

3200 Ft-tól

8300 Ft-ig

2026.02.13. (péntek) - 2026.02.16. (hétfő)

Anconai szerelmesek színházi és zenés előadások 2025 / 2026. Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel. Online jegyvásárlás!

Ár:

4500 Ft-tól

9900 Ft-ig

Programok, koncertek, rendezvények csodálatos környezetben, Budapest szívében a Margitszigeten 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Minden évben világsztárokat felvonultató programsorozat kerül megrendezésre a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Változatos programkínálattal, visszatérő hazai kedvencekkel várják a nézőket.

Ár:

5900 Ft-tól

25200 Ft-ig

A Nemzeti Filharmonikusok Magyarország egyik legrégebbi és világszerte az egyik legelismertebb szimfonikus zenekara és énekkara, amely egy egyedülálló zenei műhelyt alkot. Fennállásuk alatt több ezer nagysikerű koncertet adnak itthon és külföldön, világhírű művészek közreműködésével. A Nemzeti Filharmonikusok egyedi stílusa mindenkitől jól megkülönböztethető. Az egyetlen magasrendű koncepció a hitelesség, a zeneszerző, a zenemű legmélyebb ismerete és tisztelete, erre épül a művészi szabadság. Kocsis Zoltán tavaly bekövetkezett halála után 2017. április 1-től a Liszt-díjas, Magyarország Érdemes Művésze díjas Hamar Zsolt tölti be a zeneigazgatói posztot.

Ár:

4000 Ft-tól

11000 Ft-ig

Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő, színésznő koncertek online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A koncertek mellett számtalan színházi darabban játszik, melyek közül több sikeres musical, mint például a Menopauza. Egyéni koncertjei mellett partnereivel és vendégként is több hazai koncerten fellép.

Ár:

5900 Ft-tól

18300 Ft-ig

Postmodern Jukebox koncert 2026. Online jegyvásárlás! A New York-i a Postmodern Jukebox a kétezres évek könnyűzenéjének egyik legizgalmasabb vállalkozása. A Scott Bradlee által alapított együttes tagjai feszegetik a zenei határokat: különböző, jazz, swing, soul, blues vagy éppen doo-wop stílusban átdolgozott világslágereket adnak elő, semmihez sem hasonlítható élményt nyújtva a hallgatóknak.

Anna szellemes, csodálatos fiatal nő, aki a moszkvai szalonok szokásai szerint idősebb férfi feleségeként él. Szenvedélyes szerelemre lobban egy daliás lovassági tiszt iránt. Anna Karenina balett, tánc és színházi előadások országszerte, jegyvásárlási lehetőséggel.

Ár:

5900 Ft-tól

24400 Ft-ig

Verdi művei koncerteken, előadások 2026. Online jegyvásárlás! Verdi egy kis olasz faluban, Roncolében született, Parma tartományban. Családja korán felismerte tehetségét és támogatta annak kibontakoztatásában. Zenei tanulmányait a közeli Busettóban kezdte. Operát valamival később, Milánóban kezdett írni, ahol orgonistaként kereste kenyerét. Oberto című műve – mely 1939-ben került bemutatásra a La Scalában – hatalmas siker aratott. Nemúgy következő operája – a Pünkösdi királyság – amellyel kudarcot vallott. Ráadásul Verdinek ekkor kellett megbirkóznia két kislánya és felesége halálával is. Ebben a lelkiállapotban fogott neki a Nabucco (1842) megírásának, és végül ez az opera hozta meg neki a nemzetközi hírnevet. Következő operája, A lombardok (1843) szintén elnyerte a közönség tetszését. Az ezt követő évtizedben - korábbi sikereitől lelkesülten - szinte évente ontotta magából az újabb operákat.

Ár:

3300 Ft-tól

30000 Ft-ig

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények