Turizmus Program
Turizmus Program

Balatoni Bor és Kenyér Ünnep

ZeneFüred Balatonfüred

Királyi Napok

Retro Nap Budapesten

Mézesvölgyi Nyár

Borbusz a Balatonnál

Best of Hungária koncert 2026. augusztus 21-én Balatonfüreden

5. kerületi kultúra

Programjaink között kiemelt helyet foglalnak el azok a gyerekfilmek, amelyek kifejezetten a legkisebb korosztály számára készültek. A vetítések is az ő igényeiknek megfelelően zajlanak: gyermekbarát környezetben (csökkentett hangerő, kis jelzőfény) nyitott ajtók mellett, biztosítva így, hogy a vetítés alatt bármikor ki lehessen jönni. A Puskin kuckó azonban nem csak moziként működik, a filmek mellett rendszeresen tartunk bábszínházi előadásokat, koncerteket és egyéb gyermekprogramokat.

Scruton Belváros egy klasszikus találkozóhely a város szívében. A Scruton Belváros az V. kerületi Zoltán utcában, a Duna és a Szabadság tér gyönyörű környezetében található igazán különleges közösségi hely, mely a klasszicista miliő és a kortárs belsőépítészeti enteriőr tökéletes ötvözetét kínálja. Az épület elhelyezkedése kiváló lehetőséget nyújt a vendégeknek, hogy felfedezzék a környéket és élvezzék a Duna közelségéből adódó előnyöket, vagy sétáljanak a Parlament környékén. Ez a hely nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem inspiráló és funkcionális is. Az étel-ital kínálat a Scruton Belvárosban garantálja, hogy a találkozások valóban emlékezetesek legyenek. A Scruton Belváros szeretettel vár, hogy felejthetetlen élményben legyen részed.

A Toldi Art Mozi 1932 óta működő filmszínház a dicső múlthoz méltó arculattal, és a mai kor követelményeinek megfelelően a legkorszerűbb technikai felszereltséggel. A tágas előtér és kávézó alkalmassá teszi különféle rendezvények, fesztiválok lebonyolítására is.

A Duna-parti korzó mellett található Vigadó előcsarnokával, díszlépcsőjével, dísztermével és nem utolsó sorban páratlan panorámájával Budapest kihagyhatatlan látványossága. Az épületben található Vigadó Galéria a kortárs magyar művészek kiállítási tere. A gyönyörűen felújított Díszterem és a hozzá kapcsolódó Északi és Déli terem hangversenyek, a negyedik emeleti Sinkovits Imre Kamaraszínház színházi események és filmvetítések számára biztosít helyszínt. A legfelső emeletek kiállítótermei időszaki kiállításoknak, folyamatosan változó kulturális rendezvényeknek adnak otthont. A legfelső emeleten található Dunára néző Panoráma terasz egészen egyedülálló kilátást biztosít a Budai Várra és a Citadellára. A földszinti étterem ideális frissítőt kínál specialitásaival a kiállítások megtekintése után.

Ár:

0 Ft-tól

15000 Ft-ig

Jegyvásárlás

Google Hírek

Értesüljön elsőként a legjobb programokról!

Kövesse a Programturizmust a Google Hírekben egyetlen kattintással!

  • Naponta frissülő programok
  • Évente több ezer esemény
  • Ingyenes követés
Dés László koncert Debrecenben a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon
Best of Hungária koncert 2026. augusztus 21-én Balatonfüreden
Csabai Kolbászfesztivál 2026. október 22-25.  - gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, koncertekkel
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények