Turizmus Program
Turizmus Program

Mézesvölgyi Nyár

ZeneErdő Debrecen

Jazz & Blues koncertest

Lepkekert

Trabant túra

Sziklamászás

Szabadulj ki!

Jegyek

Nádudvari kultúra

Népszerűség

A több, mint 30 éves múlttal rendelkező Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár, építészetileg és lehetőségeit tekintve is Hajdú-Bihar megye egyik legimpozánsabb kulturális intézménye. Gazdag közösségi és kulturális szolgáltatásokat, programokat kínálunk városunk lakóinak, közösségeinek és az idelátogató vendégeknek. Rendszeresen működő művelődő közösségek, civil- és művészeti csoportok, szakkörök, tanfolyamok, valamint a Városi Polgárőrség is helyet kap nálunk. Az épületben városunk népművészete állandó kiállításon mutatkozik be. Helyszínül szolgálunk rendezvényeknek: a tíz fős tárgyalástól a több száz fős konferenciáig. Négy rendezvényre alkalmas teremmel, kiállító térrel, korszerű technikával, valamint vendéglátói szolgáltatásokkal, s szakképzett személyzettel várunk minden kedves látogatót, érdeklődőt! Városi Könyvtárunk 1992. óta a művelődési központ intézményegysége. Könyvtárosaink, korra és érdeklődési körre való tekintet nélkül várják szolgáltatásaikkal az érdeklődőket.

Lássa elsőként a legjobb programokat!

Adja hozzá a Programturizmust a Google kedvenc forrásaihoz.

Hozzáadom

Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Fedezd fel a megújult siófoki Galerius Fürdőt!
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról
Bulizz félelmek nélkül!

Legjobb élmények