Turizmus Program
Turizmus Program

Balatoni Bor és Kenyér Ünnep

ZeneFüred Balatonfüred

Királyi Napok

Retro Nap Budapesten

Mézesvölgyi Nyár

Borbusz a Balatonnál

Best of Hungária koncert 2026. augusztus 21-én Balatonfüreden

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kultúra

Népszerűség

2026.08.18. (kedd)

Amerikai komédia - szwing musical | Veres 1 Színház

A Veres 1 Színház előadása, az Amerikai komédia – szving musical 2026-ban több alkalommal is látható országszerte. Az előadás Aszlányi Károly azonos című harmincas évekbeli komédiája alapján készült, a librettót és dalszövegeket Lőrinczy Attila, a zenét pedig az Artisjus- és Fonogram-díjas Bársony Bálint biztosítja. Peller Károly rendezésében a musical elejétől a végéig tele van humorral, lendülettel és szvinges hangulattal, garantálva a szórakoztató és felejthetetlen színpadi élményt minden korosztály számára.

Kiemelt ajánlat

2026. augusztus 20. - Új kenyér ünnepe a Sóstói Múzeumfaluban. Augusztus 20-án újra megtelik élettel a Múzeumfalu: megmutatjuk, hogyan lett a gabonából kenyér, megelevenednek előttünk a régi aratási munkák, közben pedig egész nap szól a muzsika, sül a kemencében a kalács, és egymást érik a családi programok. A nemzeti ünnep alkalmával a belépés ingyenes! Tessenek, jöjjenek, hiszen a Sóstói Múzeumfaluban élmény a hagyomány.

2026.08.27. (csütörtök)

Ez történt Krúdy korában - kosztümös tárlatvezetés és séta Sóstón és a Sóstói Múzeumfaluban

Kosztümös tárlatvezetések 2026. június 25. és 2026. augusztus 27. között Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban. A program során korhű tanítónői öltözetben vezetett séta idézi meg Krúdy Gyula korának hangulatát és a régi Sóstó világát. Minden csütörtökön 16.00–18.00 óra között különleges, tematikus sétára várjuk az érdeklődőket Sóstógyógyfürdőn.

Burattino Bábszínház 2026. évi előadások minden szombaton 11 órakor, valamint minden vasárnap 10 órakor Nyíregyházán a Korzó Bevásárlóközpontban. A Burattino Bábszínház szeretettel várja kicsiket és nagyokat az interaktív zenés tanmesék, kedves állattörténetek, népi-és vásári mesejátékok és magyar népmesék világába. Előadások előtt és után kézműves foglalkozással és játszósarokkal várunk Mindenkit. Az előadásokra jegyek a helyszínen vásárolhatók.

Programok Nyíregyházán 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra. A nyíregyházi kulturális programhelyek egész évben színvonalas és tartalmas szórakozást kínálnak a város lakóinak, és a Nyíregyházára érkezőknek.

Ár:

900 Ft-tól

16990 Ft-ig

Jegyvásárlás

Szabadtéri Nyár Nyíregyháza 2026. Az árnyas fákkal, gyönyörű rózsakerttel, szökőkúttal körülvett szabadtéri színpadon, a Benczúr téren, színvonalas szórakozásra számíthatnak az oda ellátogató érdeklődők. A színházi előadások mellett szabadtéri mozi is várja a vendégeket, ahol népszerű, közkedvelt filmekkel készülnek.

Ár:

2100 Ft-tól

9900 Ft-ig

Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2026-os programajánló és online jegyvásárlási lehetőség. A Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális életének meghatározó szereplője, hosszú évek óta az egyik legsikeresebb vidéki kőszínház. Az elmúlt években egyre értékesebb produkciók láthatóak a színház repertoárjában. Különösen nagy hangsúlyt fektet a színház vezetése a gyerekelőadások színvonalára.

NOX koncertajánló 2026-ban. Engedd, hogy a Nox együttes varázslatos dallamai elrepítsenek! Felejthetetlen hangzás, lélekmelengető slágerek és energikus előadás vár mindenkit, aki szereti a lírai hangulatot és a könnyed, mégis mély érzelmekkel teli zenei élményt.

Ár:

10900 Ft-tól

16900 Ft-ig

2026. augusztus 20. programok Újfehértón 2026. augusztus 19-én. Szent István-napi Sokadalom a Városi Sportpályán. Az augusztus 20-i programok egyszerre kínálnak kulturális élményeket, közösségi találkozásokat és történelmi megemlékezést minden korosztály számára.

Péter Szabó Szilvia koncertek, fellépések 2026. Szilvia zenei karrierje 2002-ben indult a NOX zenekar énekesnőjeként. Miután szerződött a Universal Music kiadóval, zenekarával a Nox-al Magyarország egyik legsikeresebb és legelismertebb előadó művészévé vált. 10 kiadott stúdió album, 3 dupla platina lemez, 2 platina lemez, 4 arany lemez, 6 listavezető sláger, számtalan zenei díj és megszámlálhatatlan koncert fellépés írta be Szilvia nevét a magyar zenei történelembe.

Google Hírek

Értesüljön elsőként a legjobb programokról!

Kövesse a Programturizmust a Google Hírekben egyetlen kattintással!

  • Naponta frissülő programok
  • Évente több ezer esemény
  • Ingyenes követés
Dés László koncert Debrecenben a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon
Best of Hungária koncert 2026. augusztus 21-én Balatonfüreden
Csabai Kolbászfesztivál 2026. október 22-25.  - gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, koncertekkel
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények