A nagy sikerű Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese: SZÉP NYÁRI NAP - NEOTON MUSICAL előadás 2025-ben Veresegyházon is látható a nyár folyamán július 6-án a Mézesvölgyi Szabadtéri Színpadon a Veres 1 Színház előadásában. A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat

Csókkirály, a show - A legnagyobb szabadtéri buli várja az érdeklődőket 2025. augusztus 27-én Veresegyházon. #Micsodabuli lesz 7 tagú zenekarral, 6 sztárénekessel, 4 női táncművésszel a Mézesvölgyi Szabadtéri Színpadon. A látványos, lendületes, jó hangulatú showban a Hungária együttes és Fenyő Miklós legnagyobb slágereit, új hangszerelésben Magyarország legnépszerűbb sztárénekesei szólaltatják meg.

A Veres 1 Színház a 2025-ös nyári színházi évadában műsorra tűzí a Hippolyt, a lakáj című vígjátékot augusztus 5-én Veresegyházon. A népszerű filmklasszikust újból és újból kipróbálják a színpadon és a vígjáték örökzölden virul a nézők és a játszó színészek örömére. Ki ne emlékezne a szigorú komornyik és az újgazdag Schneider család történetére.

Rúzsa Magdi koncert lesz 2025. augusztus 23-án a Veresegyházi Mézesvölgyi Szabadtéri Színpadon. Rúzsa Magdi Prima Primissima- Máté Péter- Artisjus- háromszoros Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő. Pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa.

EGY ÉLETEM - THURÓCZY SZABOLCS életrajzi stand up estje 2025. augusztus 16-án látható Veresegyházon a Mézesvölgyi Szabadtéri Színpadon. Ebben a sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és kalandokról. Stand up? Monodráma? Élettörténet? Mindezek keveréke. Itt a forgatókönyvet valóban az élet írja. Személyesség, humor, kitárulkozás – ezek az Egy életem előadások kulcsszavai. A tirpák Robert De Niro – színész barátai csak így hívják. És a jó poénoknak mindig van alapja.

Csönded vagyok - Cseh Tamás emlékest lesz 2025. augusztus 25-én Veresegyházon a Mézesvölgyi Szabadtéri Színpadon. A csend tölti ki a hangok közti űrt, ezért ugyanolyan fontos, mint maga a hang. Bereményi Géza, Cseh Tamásnak írt szövegeiben ez a csend töltődik fel a múlt emlékeivel, humorral, érzelemmel és értékes tartalommal. Ebben a csendben mindenki magára találhat. Mondhatni, ez egy Best of Cseh Tamás-Bereményi Géza műsor, kiváló színészekkel és zenészekkel, Hrutka Róbert hangszerelésében.