Turizmus Program
Turizmus Program

Siófoki Nyuladalom

Hévízi tavaszi akció

Városligeti Húsvéti Sokadalom

Kutyás nyaralás a Balatonnál

Étterem Hét

Trabant élménytúra

Budapesti látnivaló

A Gazdagréti Közösségi Házban található a Rét Galéria, melyet Nagy Bálint és Kamarás Borbála tervezett. Az egyik legelső galéria volt, amely kiköltözött a budapesti emberek hétköznapi életterébe, ahol a kiállítások mellett az ismerősökkel is találkozni lehet. S a Rét Galéria az elsők között jelent meg az interneten is.

Korszerű kortárs vizuális intézmény, amelynek létrehozása a magyar fotográfusok szakmai elismerése, és azt a több éves munkát teljesíti ki, aminek fontos állomása volt a Robert Capa-hagyaték megvásárlása, Magyarországra hozatala. A fotográfiai központ a fotográfus szakma és a fotográfia iránt érdeklődő nagyközönség érdekeit és igényeit hivatott szolgálni.

A Rocaille Galéria széles választékával várja a művészetek iránt érdeklődőket. Térjen be hozzánk, tekintse meg XIX. XX. századi festményeinket, dísztárgyainkat. Az erdélyi származású, de 1984-től Ausztriában élő Varga-Welther Júlia témái és műfajai alapvetően hagyományosnak mondhatóak. Mégis a rendszerint szociológiai, környezeti, viselkedés-lélektani, művészettörténeti vagy mitológiai összefüggésrendszerben tálalt és vizsgálható csendéletei, portréi, aktjai, vallásos témái és újabban misztikus hangulatokkal, titokzatos jelenetekkel és sejtetett mélytudati szimbólumokkal, itt-ott álomszerű fantázialényekkel „megtűzdelt” tájképei, valamint legújabban a magyar történelem egyes (megint csak népi-mitológiai hálóba helyezett) kultikus figurái a meglepetés erejével hatnak ránk.

A Magyar Rockhírességek Csarnoka, rövidebben a Rockmúzeum igyekszik összefoglalni a rockzene és az egyik elődjének számító beatkorszak relikviáit. Muzeális Gyűjtemény, mely állandó kiállítás keretében mutatja be a `60-as évek elejétől jelenleg 1989-ig bezáróan a Magyar Rockzene történetét. A hatvanas és hetvenes évek pop-rock kultúrája kiemelkedő jelentőségű volt a saját korában, de napjainkban is meghatározó jelentőséggel bír, hiszen ez a műfaj is a szellemi örökségünk része.

100+ magyar alkotóművész, kézműves, dizájner állandó galériája és vásártere. A Rododendron egy kis galériaként indult 2008-ban, kezdetben csak kiállításoknak adott otthont, látványos megnyitókkal. Később a fiatal magyar képzőművészek (festők, grafikusok és fotóművészek), valamint iparművészek (ékszerészek, keramikusok, bőrdíszművesek, textiltervezők, divattervezők, üvegművészek) is teret kaptak náluk. A kiállítások mellett egyre bővülő repertoárjuk alakult ki az ő egyedi kiegészítőikből, ékszereikből, nyomataikból, használati-, és dísztárgyaikból. A Rododendron sikeresen képviseli a hazai kézművességeket a nemzetközi közönség előtt, Budapest szívében.

A Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény Róth Miksa és műhelyének munkásságához kapcsolódó tárgyakat és alkotásokat, valamint családjának hagyatékát, személyes relikviáit gyűjti, gondozza és közzéteszi.

A galériában a kortárs magyar naiv művészet kiemelkedő alkotóinak festményei és egyéb munkái találhatók melyek az alapító és párjának magángyűjteménye. A galéria jelenleg nem üzleti céllal működik. A kiállított művek elsősorban a falu világát, a paraszti élet hétköznapjait, ünnepeit és hagyományait örökítik meg.

A Rumbach utcai zsinagóga romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó stílusban épült zsinagóga a budapesti „zsinagóga-háromszögben”, a későbbi budapesti gettó területén. „Kis zsinagóga”-ként is ismert. Szakrális funkciója mellett innovatív elemekben bővelkedő közösségi és kulturális térként is működik.

A múzeum a magyar orvostörténelem legfontosabb közgyűjteménye és egyben fontos kutatóbázisa. Gyűjteményei időhatár nélkül a medicina, a gyógyszerészet és az egészségügy egészét átfogják.

A Soroksári Botanikus Kert létesítését a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Tanácsa 1962-ben határozta el. A létrehozott élőgyűjtemények az oktatás mellett a botanikai kutatásokat szolgálják, a Soroksári Botanikus Kert egyre népszerűbb a tanulni és kirándulni vágyók, a természet értékei iránt érdeklődők körében.

1...272829...33

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Akciós tavaszi wellness -15% Hévíz
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények