Turizmus Program
Turizmus Program

TOP Programok

Gundel Szilveszter

Gospel Karácsony

Sose halunk meg

Bánk bán

Spanyol brunch

Sziklamászás

Szabadulj ki!

Jegyek

A 100 Tagú Cigányzenekar évzáró gálakoncertje

Hajdúhadházi látnivaló

Népszerűség

A hajdúhadházi születésű Égerházi Imre festőművésznek a város 1988 tavaszán egy felújított alkotóházat adományozott. Ez az épület és annak udvara neves festőművészek, szobrászok találkozó- és alkotóhelye lett. Égerházi Imre is rendszeresen alkotott az épületben, egészen a 2001-ben bekövetkezett tragikus haláláig. 2007-ben felújították az épületet, emlékházzá alakították, és a benne kialakított állandó kiállítás hivatalosan is látogathatóvá vált a nagyközönség számára. Az állandó tárlat közel 100 festménnyel, két mozaikkal, valamint a festőművész egykori személyes tárgyaival várja az érdeklődőket.

A Hajdúhadház és Hajdúböszörmény közötti úton elhelyezkedő Kutasi-kilátó 20 méteres magasságával csodálatos körpanorámás kilátást nyújt a látogatóknak.

Google Hírek

Értesüljön elsőként a legjobb programokról!

Kövesse a Programturizmust a Google Hírekben egyetlen kattintással!

  • Naponta frissülő programok
  • Évente több ezer esemény
  • Ingyenes követés
Pontyshow 2026. november 6-8. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása
A 100 Tagú Cigányzenekar évzáró gálakoncertje
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények