Turizmus Program
Turizmus Program

Balatoni Bor és Kenyér Ünnep

ZeneFüred Balatonfüred

Retro Nap Budapesten

Mézesvölgyi Nyár

Jazz & Blues

Borbusz a Balatonnál

Ráckeve-Dunaági látnivaló

Népszerűség

A sváb tájház létrehozásához megvásárolt hát az egykori német telepes részen, Alsófaluban (Altstadt) található. A házat 1924-ben Weinber Ferenc (1900-1972) kezdte el építtetni feleségével, Stöckl Máriával. Ferenc édesapja osztotta ketté a korábbi telket, így biztosítván önálló telket fiának. A jómódú család földműveléssel foglalkozott, illetve szecskavágásból éltek.

A múzeum épülete egyidős a nagy költővel, 1823-ban épült, a falak, gerendák, ajtók - 1 kivételével -, ablakok eredetiek. Az épület 1960-óta működik múzeumként, ahol négy helyiségben láthatók a Petőfivel és családjával kapcsolatos dokumentumok, reprodukciók. A költő több alkalommal szállt meg itt és alkotott Pálffy Albert társával.

Egy felejthetetlen napot tölthet el az egész család nálunk! Lovaglással, quadozással, állatsimogatással, nagy játszótérrel várjuk szeretettel a látogatókat.

A vadasparkban játszóterekkel, kisállat simogatóval, halastóval, pónilovaglási lehetőséggel, állatetetéssel, piknikezési lehetőséggel várják a látogatókat egy kellemes környezetben, mindenki számára megfizethető áron. A családok és csoportok számára remek kikapcsolódási lehetőség.

Taksony értékes hagyományait megörökítő, őseink emlékét őrző falumúzeuma 1994-ben nyitotta meg kapuit a Takosonyi Dunamenti Svábok Baráti Köre kezdeményezésére, akiknek alakulásuk óta legfontosabb célkitűzése a sváb hagyományok, emlékek ápolása.

A Tó-kilátó a község központjában, az Életfa és az Ulmer Schachtel közelében, a Balassi téri tó mellett található. Tetejéről szép kilátás nyílik a község szívében fekvő kis tóra. Terme időszaki kiállításoknak ad helyet, mely előzetes bejelentkezéssel látogatható. A tó környezetében található a múltat és a jövőt szimbolizáló Ulmer Schachtel és az Életfa ill. a község szabadtéri színpada.

1901-ben épült a középkori régi városháza helyén a szecessziós stílusú új városháza. Épületének tornyában található a Tűztorony kilátó, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a Dunára. Tiszta időben tökéletesen láthatók a budai hegyek, Százhalombatta és Ercsi tornyai, de akár a Velencei-dombság is. A téli időjárási viszonyokra tekintettel a kilátó szezonálisan tart nyitva április elejétől október végéig.

Szigetszentmiklós és környéke a kőkorszak végétől, kb. Kr.e. 6000-től lakott hely. 1965-ben létrejött a ma is működő Helytörténeti Gyűjtemény, melynek állandó kiállítása jelenleg három kiállító teremben és egy fészerben mutatja be az évtizedek során összegyűjtött tárgyi anyag egy részét.

Állatkert a Csepeli-sziget szívében. Állatparkunkban a hazai háztáji és őshonos magyar fajoktól kezdve számos egzotikus állatfajjal is találkozhat. Látogatóinkat igazi kaland várja, ahol közelről ismerkedhetnek meg az állatok életével, különleges tulajdonságaival és mindennapjaival.

Google Hírek

Értesüljön elsőként a legjobb programokról!

Kövesse a Programturizmust a Google Hírekben egyetlen kattintással!

  • Naponta frissülő programok
  • Évente több ezer esemény
  • Ingyenes követés
Dés László koncert Debrecenben a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról

Legjobb élmények

Csabai Kolbászfesztivál 2026. október 22-25.  - gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, koncertekkel