Perinatális pszichológiai tanácsadó műhely. A szegedi Aranykapu Műhely 2019 tavaszán nyitotta meg kapuit, mellyel megvalósult az álmunk, hogy teret és helyet adjunk olyan szakembereknek, akik elsősorban perinatális területen időszakban tevékenykednek. A perinatális időszak a szülés-születés időszakát jelenti, ám igen széles spektrumon: a baba vágyának megfoganásától kezdve egészen a kisgyermekes szülői létig. Ez az időszak meghatározó jelentőségű minden érintett számára és rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődők megfelelő, korszerű szakmai támogatást kapjanak e változás örömeinek, nehézségeinek, feladatainak megélésében. Egyéni segítő beszélgetéseket és csoportos tanfolyamokat is lehet választani.

Az Aranyszöm Rendezvényház 300 fő befogadására alkalmas színháztermével, 80 fős dísz- és a 150 fős báltermével nem csak a városi rendezvényeknek, konferenciáknak, hanem a kiállításoknak is helyet ad. A városi rendezvények szervezését (az újévi koncert, majális, Homokháti Sokadalom, Fogathajtó vetélkedő, kórustalálkozó, városi ünnepek, színházi előadások) a Móranet Kft. látja el.

Borkereskedés, Kávé- és borbár. A bor a hétköznapokba csempészett énidőt, a programok lehetőségét, a másokhoz való kapcsolódás által megadott közösségérzést, élményt és élvezetet jelent. Ezt szeretnénk másoknak is megmutatni. A programjaink lazák, szórakoztatóak és kötetlenek, amelyeken az információ is élménnyé alakul. Legyen szó hétköznapi borászkóstolóról vagy egy hétvégi borsétáról, a kikapcsolódás, a feltöltődés és a szórakozás egy nagyszerű borkedvelő társaságban garantált.

Az egységes stílusban épített, illetve felújított épületek, az egy hektáros, nyárfa, platán- és fűzfaligettel körülölelt horgásztó ideális pihenést és kikapcsolódást nyújtanak az idelátogatóknak. A 20 holdas területen található a férőhelyes Étterem , melynek teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a horgásztóra. Az étterem teraszának maximális befogadó képessége 300 fő. A városi nyüzsgéstől távol, zárt és nyugodt környezetben játszhatnak gyermekei, miközben felfedezik a Birtokot természetes közegében. A horgásztóban kialakított kis “boldogság-sziget” esküvői szertartások kedvelt színhelye. A szigeten lehetőség van kihelyezett esküvői ceremónia megszervezésére.

Négycsillagos szállodánk 82 szobával várja Önt a Szegedtől csupán 20 km-re található fürdővárosban, Mórahalmon. Wellness részlegünkön és a szomszédos Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben a feledhetetlen élményeket medencék, szaunák és spa szolgáltatások kínálata biztosítja. Éttermünkben széles választékkal várjuk Vendégeinket, nemzeti és nemzetközi ízek kínálatával. A legkisebbek kényelméről és szórakozásáról játszóházzal, gyermek és bababarát szolgáltatásokkal és ünnepek alkalmával gyermek animációval gondoskodunk.

A D2 Ifjúsági Központ ifjúsági iroda, közösségi tér és civil ház Szeged belvárosában. A D2 mindenféle szolgáltatást kínál ifjúsági irodának, rádióstúdiónak és közösségi térnek is. Főbb funkcióink: tájékoztatás a hazai és nemzetközi közérdekű eseményekről, a fiatalok formálódásának és munkaközösségi tereinek segítése, ifjúsági rendezvényeken való megjelenés, iskolai órák tartása különböző témákban.

„Szeged legvirágosabb étterme” címet viselő mediterrán kertes étterem. Ősszel kerti teraszunkat fűtött télikertté varázsoljuk. Lépjenek be napsugaras házunkba, a legvirágosabb étterembe! Szeretettel és finomságokkal várunk mindenkit, a tálalásban fenséges ráadás van. Szolgáltatások: esküvők, rendezvények teljes körű lebonyolítása, borvacsorák, kóstolók, Márton napi lakomák rendezése, szervezése. Itallapunkon rendkívül gazdag és igényes borválaszték található. Ételáraink a választott köretet is tartalmazzák.

A szegedi belváros ismert második emeleti kávézója és kulturális komplexuma, a Grand Café. A rendezvényteremben helyt kapnak irodalmi estek, tudományos szimpóziumok, koncertek. A kávézó helyt ad kiállításoknak, találkozásoknak. Az elmúlt több, mint húsz évben rengeteg országos és nemzetközi hírű filmes, író, zenész, fotós, képzőművész és társadalomtudós fordult meg nálunk.

Stílus az alföld szívében... A Grand Hotel Glorius Makó az országban egyedülálló design szálloda, mely az 1920-as évek nagyvilági hangulatát idézi. Az art deco ihlette négycsillagos hotel a belvárosban, a Hagymatikum fürdő közvetlen szomszédságában várja vendégeit, különleges gasztronómiai kínálattal, kiváló wellness- és fürdő szolgáltatásokkal. A Hotel Gloriusban az exkluzív környezet , a vendégek kényelmét szolgáló praktikussággal társul. Így lehetséges, hogy elegancia és otthonosság nálunk szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Egy izgalmas mediterrán város szívében, az ország egyik legkülönlegesebb termálfürdője mellett. Ez a Hotel Glorius**** Makó!