A Mozart Hotel Szeged szívében, a történelmi belvárosban (korabeli nevén a „Palánk” területén) található. A főbb turisztikai látványosságok mindössze néhány perc sétával elérhetők, hiszen minden 300 méteren belül található. A Mozart Hotel nevéhez híven Mozart korának hangulatát idézi. A belső tereket ennek jegyében rendeztük be. Vendégeink egyaránt élvezhetik a Mozart korát idéző enteriőr hangulatát és a legmodernebb műszaki berendezések kényelmét. A 4 emeletessé alakított, lifttel felszerelt épületben 15 db kétágyas vendégszoba került kialakításra.

Élvezze a kényelmet a Novotel Szeged szállodában, a Tisza-parton, egy rövid sétára a központtól. A tágas, modern szoba teret ad a kinyújtózáshoz, erkélyéről pedig nagyszerű kilátás nyílik a folyóra és a városra. Kezdje frissen a napot egy finom svédasztalos reggelivel a Novotel folyóra néző teraszán. A szálloda nagy sebességű wifivel ellátott szobákat, éttermet, bárt és parkolót kínál, amelyek szabadidős és üzleti utakra egyaránt alkalmasak, modern és megnyugtató kialakítással. Pihenjen itt, és szeressen bele Szeged és népe varázsába. Engedd, hogy a mediterrán hangulat magával ragadjon!

Egész évben nyitott kapukkal várja Szegedre látogató vendégeit a Nyárfás Vendégház kellemes, vidéki környezetben. Vendégházunk három egymás mellett lévő Apartmanból áll (Tölgyfa-, Fűzfa-, és Bükkfa apartman) , melyben összesen 30 fő számára tudunk kényelmes elhelyezést biztosítani. Az apartmanházunk kiváló alkalmat nyújt a várostól elszakadni kívánó, pihenni vágyó vendégek számára, akik szeretik a csendes környezetet, a természet érintését, a friss levegő reggeli illatát, a madarak csicsergését. Apartmanjainkban a kikapcsolódást LCD TV és az ingyenesen biztosított WIFI (vezeték nélküli internet) garantálja.

26 szobával 60 férőhellyel, finom meleg reggelivel várjuk pihenésre vágyó vendégeinket. Vendégházunk csoportok számára is ideális választás. Egymástól különálló épületeink karnyújtásnyira fekszenek a Szeged szimbólumának számító Szegedi-Dómtól (2,1 km-re), melyhez gyalogosan a város szépen kialakított utcáin, terein keresztül juthat el az ide látogató. Közelünkben található a Mars tér Szeged buszpályaudvara és vásárcsarnoka, az Árkád bevásárlóközpont. A szegedi vasútállomás is könnyen megközelíthető a 2-es villamossal. Mint szállásadó fontosnak tartjuk, hogy a vendégeinknek nyújtott szolgáltatásunk színvonalában ne csak a szinten tartásra törekedjünk, hanem mindig többet és jobbat biztosítsunk.

Kollégiumunkat 2011-ben alapította meg Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök atya. Szegeden, a felsőoktatásban tanuló diákoknak, görögkatolikus szellemiségű, tanulásra, hagyományaink megélésére biztosítunk közösségi teret ezzel az Intézménnyel. Védőszentünk Romzsa Tódor püspök lelki és szellemi örökségét szeretnénk megjeleníteni mindennapjainkban.

A Science**** Hotel Szeged a város központjában, 43 design szobával, extravagáns belső terekkel és négycsillagos szolgáltatásokkal várja a város pezsgő kulturális és üzleti élete után érdeklődő vendégeket. A szálloda megálmodóinak jelszava a `Merész stílus és kényelem a belvárosban.` volt, mely a hotel minden szegletéből visszaköszön. A könyvtárszobára hasonlító lobby és kávézó ugyanúgy egyedi és különleges, mint a szobák falait díszítő különleges tapéták. Ezeken, egy-egy tudományos kísérlet fotója vagy éppen egy matematikai egyenlet levezetése látszik. A szálloda modern, természetes fénnyel megvilágított, minden szükséges eszközzel felszerelt konferenciateremmel készült céges megrendelőinek kiszolgálására.

Pihenjen és töltődjön fel az újszegedi teke- és bowlingcentrum moteljában. A sport, kikapcsolódás centruma, amely nem csak a városban, de az országban is egyedülálló létesítmény nyitotta meg kapuit 2005-ben Szegeden. A Teke- és Bowlingcentrum az újszegedi Kisstadion területén épült, így közel van más sportlétesítményekhez is.Az sportközpontba elsősorban a teke és bowling szerelmeseit várják, de jól fogják itt érezni magukat azok is, akik az aktív kikapcsolódás hívei. Az újszegedi Ligettől és a Napfényfürdő mindössze 600 méterre fekszik. A különböző éttermeket, kávézókat és üzleteket felsorakoztató városközpont 1 km-re terül el. A Szegedre csodaszép kilátást nyújtó kupolával rendelkező Fogadalmi templom 1,5 km-re található a Teke Sport Hotel épületétől.

A nyári időszakban épületünk 200 fő elszállásolására alkalmas. Tanév közben a középiskolai rész a hétvégenként is tud vendégeket fogadni. 2019. szeptember 1. több szempontból is jelentős dátum Szeged városának történetében. Az újjászerveződő szegedi evangélikus nevelés első két intézményeként és egy nagy múltú nevelőintézet utódaként megalakult a Szegedi Evangélikus Kollégium és a Szegedi Evangélikus Felsőoktatási Diákotthon.