Csatatér és önkéntes katonáskodás: fontolja meg alaposan a döntést, bármilyen nemes!
A civil katonák részvétele a háborúban egyáltalán nem egy egyszerű kérdés. Az ukrán elnök felhívását követve azonban számos önkéntes indult el katonának segítő szándéktól vezérelve, ugyanakkor talán olyan helyzetbe, aminek a hatásaival nincsenek tisztában.
Nem való mindenki katonának!
Izgalmas kérdés, hogy ki mire képes, s az Onlinepszichológus.net blogjában számos olyan kérdésről olvashatunk, amely révén előrébb juthatunk sok kérdésben, de most lássuk a katonaságot!
Egyáltalán nem véletlen, hogy itthon megszűnt a sorkatonaság, azaz az az intézmény, amely minden férfi számára előírta, hogy egy bizonyos szintű kiképzésben részt vegyen és hadra fogható legyen. Ezzel szemben ma már alapos felvételi eljárás előzi meg a katonaságra való jelentkezés elfogadását.
Mielőtt a kiképzésbe kerülhetnének, többféle elvárásnak kell megfelelniük, amely többek között érinti a szellemi, valamint személyiségbeli alkalmasságot egyaránt. Mit is jelent ez egészen röviden? Azt, hogy egyáltalán nem való minden ember katonának!
Mi történik ezzel szemben egy önkéntes bevonulás esetén?
Feltételezhetően egy ilyen helyzetben, amikor már más országok férfiait buzdítjuk csatára, nem a pszichés megfelelés ellenőrzése lesz az elsőrendű cél. Ez sajnos azzal jár, hogy olyan egyének kerülhetnek szembe a háborús helyzettel, akik számára az ott megtapasztalásra kerülő élmények akár egy egész életre traumatizálhatják őket.
Gondoljunk csak bele, egy erőszakos cselekményű film is lehet ránk felzaklató hatással, mi történhet akkor, ha a szeme előtt történik meg az erőszak, a gyilkosság, és halott emberek látványával kell szembesülnie?
A traumatikus élmény nem vész el nyomtalanul
A vizsgálatok már az első világháború óta zajlanak abban a témában, hogy hogyan hatnak ránk a traumatikus élmények. Természetesen áldozatok is a kutatások célpontjaivá váltak, de ennél is nagyobb hangsúlyt kapott a katonák kérdése.
Talán meglepően hangzik, de a háborúban résztvevő katonák egy nem is kis része, hanem 40%-a szembesült a harcokat követő pszichés összeomlással vagy más problémákkal. Nem a háború végeztével, hanem már magán a harctéren, melynek végzetes következményei lehetnek.
Az összeomlás megmutatkozhatott magánkívüli sikítozásban, csillapíthatatlan sírásban vagy teljes lefagyásban is. Nagyon fontos, hogy megértsük, ez szinte bárkivel előfordulhat, s minél durvábbak az események, annál gyakrabban fordulnak elő ezek.
Nagyon fontos, hogy trauma esetén kísérnek minket a következmények a mindennapjainkba is, kifejezetten hosszú távon is. Akár poszttraumás stressz is létrejöhet az élmények nyomán, amely során egy állandó veszélyt váró helyzetbe zuhan a személy, vagy váratlan pillanatokban törnek be a trauma képei a tudatba, éberen emlékként, alvás közben rémálomként, de akár a beszűkülés állapota is kialakulhat, ami olyan, mintha nem is vele történt volna az egész.
