Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.

2026. augusztus 20. Vácon, városi ünnepség a Konstantin téren. Beszédet mond és díjakat ad át Matkovich Ilona, Vác város polgármestere. Az új kenyeret megáldja: Molnár Zsolt plébános atya, a Vác-Alsóvárosi Plébánia vezetője. Közreműködnek: Vác Civítas Szimfonikus Zenekar, a Váczi Néptáncegyüttes táncosai, valamint a Váci Huszár-és Nemzetőr Bandérium.

2026. augusztus 20. programok Egerben. Ünnepeljünk együtt az államalapítást Egerben. Eger méltó módon ünnepli Magyarország államalapítását és Szent István király emlékét. Az ünnepi programok között hagyományőrző események, ünnepi megemlékezések, koncertek és látványos esti tűzijáték is várja a helyieket és a városba érkező vendégeket. Az Egri Bazilikában ünnepi szentmise, a Dobó István téren pedig ünnepi rendezvények és színpadi programok gondoskodnak a felemelő hangulatról. Töltsd az augusztus 20-i nemzeti ünnepet Eger történelmi belvárosában, és élvezd a város különleges ünnepi atmoszféráját!

Szent István Ünnepe Cegléden 2026. augusztus 20-án. Tarts velünk Cegléden augusztus 20-án, ahol méltó módon ünnepeljük az államalapítást – hagyomány, kultúra és szórakozás egy helyen! Az egész napos programban minden korosztály megtalálja a kedvére valót: ünnepi műsor, gyermekkoncert, nagykoncert, finomságok és játékok várnak rád!

Ünnepeljük együtt Szent István napját Balatonmáriafürdőn 2026. augusztus 20-án a hangulatos Központi Strandon, ahol különleges programok várják a látogatókat. Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a családok és a nyaralók közösen élvezzék a balatoni nyári hangulatot és az ünnepi eseményeket. A balatonmáriafürdői Szent István napi program kellemes kikapcsolódást kínál a Balaton partján, ahol az ünnepi megemlékezés és kulturális műsorok teszik emlékezetessé az augusztus 20-i napot.