Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepén, 2025. augusztus 20-án, a hajdúszoboszlói városi megemlékezés keretében a szabadtéri színpadnál ünnepi kenyér szenteléssel, valamint Szarka Tamás és Zenekarának koncertjével várják az érdeklődőket. Ha éppen a fürdővárosban nyaralunk, érdemes ellátogatni az ingyenesen látogatható színes programkavalkádra, ami családdal, gyerekekkel nagyszerű, sokszínű élményeket tartogat a nyár utolsó napjaira!
Kiemelt ajánlat

Szent István-napi forgatagra invitáljuk látogatóinkat, Ópusztaszeren! Különös jelentőséggel bír és nagy hagyományokkal rendelkezik a nemzet és egyben az Emlékpark életében is Szent István királyunk ünnepe, ezen a napon rendezvényünkkel is előtte tisztelgünk. Az Emlékparkban a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálja a neki tetsző programot.

„Szegény ember kenyere, mindennapi ereje.” Az államalapítást méltatva és Szent Istvánra emlékezve az ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉRE hívunk és várunk mindenkit a Sóstói Múzeumfaluba. Ünnepeljünk együtt 2025. augusztus 20-án az ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉT a Sóstói Múzeumfaluban! A hagyomány szerint, a falusi ember életében az új kenyeret és az aratási munkák befejezését méltatta ez a nap, emellett pedig Szent Istvánra és az államalapításra emlékezve ünnepel nemzetünk.