Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.

XI. Szent István-napok a szlovákiai Nádszegen 2025. augusztus 22-24. között. Pénteken folklór estét tartanak. A hagyományőrző csoportok fellépését táncház követi, melyen a Varjos zenekar muzsikál. Szombaton és vasárnap zenei és egyéb ünnepi programok várják a látogatókat. Aki teheti, ne hagyja ki Magyarország első professzionális big bandje, a Budapest Jazz Orchestra koncertjét vasárnap este.

Kovácsházi Napok Mezőkovácsházán 2025. augusztus 15-16-án. Többek között megrendezésre kerül a hagyományos főzőverseny, lesz kézműves foglalkozás, ugrálóvár, és augusztus 16-án az esti programokon többek között a DELTA együttes koncertjét is élvezhetik az érdeklődők, de fellép Mohácsi Brigi és Pál Dénes is!

Ünnepeljük együtt államalapító Szent István királyunk ünnepét Keszthelyen, a Balaton-parton! Többek között gyermekprogramokkal, zenés produkciókkal, utcabállal, tűzijátékkal, gazdag étel- és ital kínálattal várjuk a kikapcsolódni vágyókat! A rendezvény idén is a csodálatos Balaton-partunkon kerül megrendezésre a mindenki által kedvelt árnyat adó platánfák alatt - a Helikon Szálló és a Mólóra vezető sétány közötti területen.
Kiemelt ajánlat

Augusztusban a hagyományos Bor és Kenyér Ünnepe búcsúztatja a siófoki nyarat. Siófok idén is színes, ingyenes ünnepi programokat kínál az augusztus 20-i hosszúhétvégén! Koncertek, kenyérszentelés, lézershow vízi fényjáték, néptánc bemutató, kézműves és gasztrovásár vár kicsiket és nagyokat a nyár fővárosában! A Hajóállomáson különféle gasztronómiai és kézműves kitelepülők, borterasz, családi- és gyerekprogramok, esténként pedig koncertek várnak mindenkit. Ünnepeljük együtt az államalapítás ünnepét a nyár fővárosában Siófokon!

Szent István Ünnepe Jászárokszálláson több napon keresztül, augusztus 15-től 20-ig. Pénteken kenyérsütő versennyel veszi kezdetét a programsorozat, szombaton a strandon nyárbúcsúztató retró disco, kedden színpadi bemutatók, művészeti csoportok szereplése, este nagykoncert, tűzijáték és utcabál lesz. Augusztus 20-án ünnepi programok szentmisével, kenyérszenteléssel. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!