Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.

2025. évi Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat Szegeden a Széchenyi téren. Péntek délután veszi kezdetét a két napos rendezvény, élő koncertek, gyermekműsorok, fúvószenekari találkozó és utcabál is várja a szórakozni vágyókat. A tér ezekre a napokra kézműves- és gasztronómiai piaccá alakul, a legjobb magyar borászatok, kisüzemi sörfőzdék és vendéglátósok kínálják portékáikat

Találkozzunk újra Hévízen, a Hévízi Bor- és Gasztrokorzón a Rizling Placc Fesztiválon, 2025. augusztus 16. és 20. között! Négy napon át zenés és táncos programok a bor körül. Augusztusban ismét neves borászokkal, pincészetekkel, megújuló gasztronómiai kínálattal, kézművesekkel, gyermekprogramokkal és idősebbeket is megszólító művészekkel, fellépőkkel vár Hévíz!

Nyárbúcsúztató – Vendégmarasztaló Napok Alsóörsön 2025. augusztus 16. és 20. között. Zenéből lesz bőven, valamint táncból is. Kulturális programokból is lesz lehetőség szemezgetni. A gasztronómia sem maradhat ki, ha egy ilyen nagyszabású rendezvényről van szó. Finomabbnál finomabb ételeket kóstolhatnak a vendégek, s ezekre az ételekre pedig jobbnál jobb borokat ízlelhetnek. Mindenkit várnak vissza és marasztalnak Alsóörsön.