Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.
Szent István király azért alapította a pannonhalmi monostort, hogy ezen a helyen a szerzetesek mindennap imádkozzanak hazánk fennmaradásáért. A monostor története szorosan összefonódik hazánk történetével. Monostoralapító Szent István királyunk ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

Szent István király ünnepe augusztus 20-án a Pannonhalmi Főapátságban. A pannonhalmi monostor története szorosan összefonódik hazánk történelmével. Szent István királyunk rendelése szerint Szent Márton hegyén a bencés szerzetesek mindennap imádkoznak hazánk fennmaradásáért. Első királyunk ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni a szent hegyre, hogy részesei legyenek a hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának.

Ünnepeljünk együtt! Szent István király és az új kenyér ünnepe Gyomaendrődön. Gyomaendrőd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az államalapítás és az államalapító Szent István királyunk emlékére rendezett városi ünnepségre. A hagyományos Szent István király és az új kenyér ünnepe Gyomendrődön idén is várja a látogatókat, ünneplőket, lesz ünnepi köszöntő, új kenyér szentelés és számos családi programot is kínál a Békés vármegyei település.

Az államalapítást méltatva és Szent Istvánra emlékezve az ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉRE hívunk és várunk mindenkit a Sóstói Múzeumfaluba. Küldetésünknek megfelelően ezen rendezvényünk során is követjük a valamikori falu hagyományait, amikor is az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret és természetesen megünnepelték a legnagyobb mezőgazdasági munka, az aratás befejezését is. Ezen szokásokhoz kötődve, szedtük csokorba a nap eseményeit úgy, hogy a család apraja-nagyja találjon kedvére való programokat.Tessenek csak tessenek, hiszen tudják, a Sóstói Múzeumfaluban él és élmény a hagyomány!
Kiemelt ajánlat