Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.

A Magyarország születésnapját ünneplő rendezvénysorozat keretében, három napon át a komolyzene hangjai járják be a Filozófusok kertjét. A Gellért-hegy ikonikus helyszínén olyan ismert zenekarok lépnek fel, mint a Danubia Szimfonikus Zenekar, a Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara, a Modern Art Orchestra és Dés László. Jól ismert harmóniák csodálatos környezetben kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Csárdafesztivál programok a belváros szívében 2025. augusztus 18-20. között. A magyaros ízeket és a népi hagyományokat kedvelők számára kihagyhatatlan program a minden évben megrendezett Csárdafesztivál, ahol a vendégek nemcsak kedvenc hazai ételeikkel találkozhatnak, hanem autentikus néptáncbemutatókon és népzenei koncerteken is részt vehetnek.

A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően kerül megrendezésre az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja, kígyózó kocsisorok hozzák a vásárba vágyó látogatókat. A Kilenclyukú Híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a hortobágyi pusztának. A vásárban megtalálhatók a népi-, kézműves- és bio termékek mellett a régiségek és modern kori vívmányok is. Az ide látogatók megismerkedhetnek a Hortobágyra jellemző hagyományos, tájjellegű ételekkel is.

Ünnepeljük együtt a Szent István Napot Budapest szívében. Idén is a Városligetben és a Vajdahunyad váránál leshetsz be a Varázsliget rejtelmeibe! Igazi csodák várnak a kilátogató lurkókra és az örök gyermek felnőttekre. Cirkuszi játszóházzal, bábelőadásokkal, kézműves programokkal és filmvetítéssel készülünk, ráadásul Süsüvel is összefuthattok. Az eseményen való részvétel ingyenes!

Ünnepi programok Jászberényben államalapításunk és Szent István király emlékére 2025. augusztus 20-án. 9:00 órától ünnepi szentmise a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban, majd 10:15-től városi ünnepség a Margit-szigeten. 15.00 órától gyerekprogramok, koncertek várják az érdeklődőket a Margit-szigeten. Fellépnek: Mystery Gang, Crazy Little Queen Tribute Band.

2025. augusztus 19-20-án rendezik meg a Hortobágyi Hídivásárt. A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően kerül megrendezésre az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja, kígyózó kocsisorok hozzák a vásárba vágyó látogatókat. A Kilenclyukú Híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a hortobágyi pusztának. A vásárban megtalálhatók a népi-, kézműves- és bio termékek mellett a régiségek és modern kori vívmányok is. Az ide látogatók megismerkedhetnek a Hortobágyra jellemző hagyományos, tájjellegű ételekkel is.