Családi- és gyerekprogramok gazdag választéka.
A cirkuszi karaván egy külön kis város, a cirkusz munkatársai és a zenészek mellett rengeteg,a műsorszámokban szereplő állat is utazik a társulattal együtt. Jellemzően minden évben tavasztól őszig turnéznak a társulatok országszerte. Szombathelyi cirkusz előadások.
Állatok Világnapja programajánló. Állatsimogató, kézműves foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár és színes programok, előadások várják az állatbarát felnőtteket, gyerekeket országszerte. Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük. A 13. században élt, s már akkor azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell tisztelnünk és szeretnünk, de mindent, ami körülvesz bennünket, legyen az élő vagy élettelen. Az Állatok világnapját az ő tiszteletére, születésének napján, október 4-én tartják világszerte.

Állatok világnapja Szarvason

Az Illúzió Mesterei előadások országszerte 2025 / 2026-ban! Világhírű bűvészek és az ország legjobb illuzionistái most együtt! Las Vegas, New York, Peking, Dubaj, Párizs és Monte Carlo színpadai után készek arra, hogy a hazai közönséget is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. Itt nincsenek kameratrükkök: a hihetetlen illúziók a nézők előtt, sőt, azok bevonásával történnek.

Sport programok Sopronban 2025-ben. Sopron és környéke pedig kiválóan alkalmas az aktív pihenésre, így különböző sport programok is várják mind a városlakókat, mind a városba érkező turistákat. A városban 3 sportcsarnok ad otthont a sporteseményeknek, a Novomatic Aréna, a Krasznai Ferenc Sportcsarnok és a Városi Stadion.

Nyílt napok a Kassai-völgyben minden hónap első szombatján. A lovasíjászat megjelenése és dinamikus fejlődése folyamatosan növeli az érdeklődők számát, akiket ma már nem csak az íjászat vonz, hanem az itt kialakult közösség és az ősi kultúra is. Azokat is várják, akik csak szemlélődni, nézelődni érkeznek a Kassai-völgybe, számukra is van lehetőség betekintést nyerni a völgyben folyó munkába.

Programkínálat családoknak, alkotni vágyó gyerekeknek, szüleiknek és nagyszüleiknek. Művészeti, hagyományőrző, szabadidős és ismeretterjesztő programok várják a gyerekeket és a felnőtt korosztályt. A Kézműves-házban a sokféle népi mesterséget bemutató tárgyak, eszközök, és főleg játékok mellett a gyerekek már 3-4 éves kortól ismerkedhetnek a régi mesterségekkel, játékszerekkel, az ezektől elválaszthatatlan néphagyományokkal szakképzett pedagógusaink, mestereink, kézműveseink segítségével.