Turizmus Program

Téli varázs Siófokon

Játékpark Budapesten

Zalakarosi Ünnepek

Szabadulj ki!

Előszilveszteri gálavacsora

TOP 100 úticél

Jegyvásárlás

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Csárda

A Baricska csárda és vendéglő páratlan környezetben, ősszőlők között, Balatonfüred szívében, jelenleg is művelt szőlőbirtok mellett helyezkedik el. A Vadszőlővel fedett teraszról pompás kilátás nyílik a Balatonra. Az 1811-ben kialakított Csárda 2013. nyár eleji megnyitásától kezdve már nem csak a Balaton kiváló halait és a nép szokásait őrző ételeket kínálja, mégis hű marad a tradíciókhoz. Az újra nyíló Baricska Csárda tulajdonosai azt a célt tűzték maguk elé, hogy e vendéglátóhely legyen a gasztronómia, a borkultúra, s a kultúra egy olyan szentélye, amely hirdeti a környékbeli borászatok és magyar ételkészítés hagyományait, hírnevét.

Több év után ismét megnyitja kapuit a Becsali Csárda! Tradicionális magyar ételek széles választékával és italkínálattal várunk minden erre járót egész évben!

Éttermünk friss, ízletes és változatos ételekkel várja kedves vendégeit, családias hangulatban. Reméljük, Ön is megtalálja kedvencét!

A Biczó Csárda a Kiskunsági Nemzeti Park csodálatos természeti környezetében, Kecskeméttől mindössze 30 kilométer távolságban helyezkedik el. Csárdánk tökéletese helyszíne, családi és társasági eseményeknek, esküvőnek, báloknak, ballagási ebédnek, osztálytalálkozónak, bankettnek, születésnapnak. A csárda közvetlen szomszédságában található a Biczó Lovaspanzió, amely klimatizált, zuhanyzóval, televízióval és minibárral ellátott két, három-és négyágyas szobáival biztosít nyugodt pihenést vendégei számára.

Romantikus vacsorákhoz, meghitt családi beszélgetésekhez és népes rendezvényekhez egyaránt ideális színteret biztosít a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban üzemelő Bivaly Csárda. A Központ tényleges és valódi működése, az emberekről a természet, a kultúra és a történelmünk megelevenítéséről szól. A Bivaly Csárdában kínált fogások minden falatja a hagyományos magyaros konyhát idézi, de újszerű, modern köntösbe bújtatva. Szakácsaink kizárólag minőségi, friss alapanyagokból készülő ételkölteményeket varázsolnak az asztalra. Italkínálatunk változatos és sokoldalú. A Csárdát átöleli a természet közeliség és a vidék szelleme, ahová szeretettel várjuk.

A Boglya Csárda Sukoró településén, a Fő u. 31. szám alatt található családias hangulatú vendéglátóhely. Házias ízekkel és hatalmas vendégszeretettel várja vendégeit.

Természetes környezetben, a vidék illatával, reggel madarakkal, éjjel tücskökkel a Balaton egyik kis ékszerdobozában várunk egész évben! Hangulatos csárdánkban lehetőség van családi, vagy céges összejövetelek megtartására, de a spontán megéhezőket is szívesen látjuk Zamárdiban található csárdánkban. Konyhafőnökünk magyaros ízekkel, minőségi alapanyagokból elkészített fogásokkal igyekszik minden ide látogatónak maradandó élményt nyújtani!

A helyszín, amely képes a megszokottból kilépni, megújulni, élmények sokaságával gazdagítani, mosolyt csalni az arcodra. A bohémság olyan fokát érezzük a helyben, amelyet szeretnénk mindenkinek megmutatni.

A Bonchidai Csárda Tokaj belvárosában, közvetlenül a hajókikötő mellett fekszik. Itt található a város központi parkolóhelye, és innen indul a folyóparti sétány is. A csárda teraszáról páratlanul szép kilátás nyílik a Tiszára.

Családias, 50 fős éttermünk szeretettel várja a hozzánk betérő Vendégeket. A Csárdához közvetlenül kapcsolódik egy 300 éves borospince, ahol saját termelésű borainkat kínáljuk. 1998-ban egy 45 fős külön teremmel bővítettük kedvelt Csárdánkat.Tavasszal és nyáron vendégeink rendelkezésére áll a 80 személyes kerthelyiségünk. Nyári hónapokban kerti-grill ételeket is felszolgálunk!. A magyaros ízek felfedezhetők bőséges étel kínálatunkban. Ezen kívül figyelmükbe ajánljuk halételeinket,különösen a pontyhalászlét!

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények