A Park Tóth Tibor kezdeményezésére, bármiféle állami vagy egyéb támogatás nélkül épült. Bevételünk kizárólag a belépőjegyek értékesítéséből és az örökbefogadók által befizetett összegekből származik, ezért szeretnénk kifejezni köszönetünket minden kedves Vendégünknek, hogy látogatásukkal hozzájárulnak a park és szolgáltatásaink fejlesztéséhez.

Paintball pálya Makón az extrém elfoglaltságot kedvelőknek. Rég nem találkoztatok? Szeretitek a belevaló stratégiai játékokat? Kieresztenétek a fáradt gőzt? Gyertek el hozzánk és szerezzetek magatoknak egy kalandos élményt a haverokkal! Számtalan játékmód, megfelelő felszerelés és egy remek pálya vár Benneteket!

A Malév Aero Club által biztosított, valamint üzemeltetett repülőgép park, a tapasztalt pilóták repülés iránti szeretete, tudásuk, a több mint 40 gépből álló géppark percíz üzemeltetése biztosítja klubtagjainknak, növendékeinknek, hogy repülőgépeink mindig készek legyenek a repülési feladatok biztonságos elvégzésére, a névhez méltán illő hagyományok öregbítésére.

A szabadidő park Pápa déli oldalán a 83-as út mellett található. A terület az év bármely szakában aszfaltos úton jól megközelíthető. A 6 hektáros parkban van egy árnyas erdő, 1,2 hektáros horgásztó, 40 férőhelyes kemping, 300 m2-es rusztikus rendezvénysátor, salakos focipálya öltözővel, játszótér és állatsimogató. Vendégeik számtalan szolgáltatás közül választhatnak, így a család apraja-nagyja megtalálhatja a számára legkellemesebb elfoglaltságot.

Ki ne szeretne zölderdőn-mezőn kalandozni, kis patakon átkelve halastóban halra vadászni, vízivilágot csodálni, állatokat etetni, simogatni, óriás homokozóban várakat építeni, szabadon száguldozni, kiabálni? Ezek a lehetőségek várják a gyerekeket, családokat a csodaszép természeti környezetben lévő Margaréta Szabadidőparkban. Várják a gyerekeket, családokat szeretettel.

Pápa tértől nem messze található a 13 Ha-os Szabadidő Park, azon belül 3,5 hektáros csónakázó és horgásztó várja a pihenni vágyókat. A tavakat egy természetes vízfolyás választja el, és egyben biztosítja a víz utánpótlást is. A terület az Önkormányzat tulajdona. A park a település szabadidős tevékenységeinek, ünnepnapjainak színtere, ahová nemcsak az itt lakók, hanem a környező településen élők is szívesen ellátogatnak. A horgászat feltételeiről a Máriapócsi Horgász Egyesület tagsága gondoskodik.

A Mátra Aero Club Sportegyesületet (MAC) 2006. október 15-én alapítottuk azzal a céllal, hogy biztosítsuk tagjaink repülési szakmai képviseletét, és lehetővé tegyük a gyors ügyintézést minden sportrepüléssel kapcsolatos kérdésben. Feltett szándékunk jó kapcsolatok kialakítása a hazai és külföldi társszervezetekkel, egyesületekkel.