A házat 1908-ban építette Nagy László édesapja, Nagy Béla (1884–1969) parasztgazda.Itt élt hitvesével, a nyárádi Vas Erzsébettel (1905–1995) és itt született négy gyermekük: Izabella, László (1925), Mária és István (1938, írói nevén Ágh István). A szülői ház ma is látható része állami segítséggel, az iszkáziak szeretetéből és közadakozásból lett helyreállítva. 1984-től Nagy László Emlékházként szolgál, a költő híveinek és családjának szándéka szerint.

Németh Kálmán szobrászművész életműkiállítása a művész egykori lakóházában. A képzőművészeti alkotásokat kilenc kiállítóhelyiségben, eredeti elrendezésükben tekinthetjük meg a művész által készített bútorokkal egységes enteriőrökben. A patinás műemlék épületnek a művész gondozott, minden évszakban hangulatos, védett szőlős és gyümölcsös kertje ad méltó környezetet.

Öveges József, a híres fizikus, tanító és pap műemléki védelem alatt álló szülőházában alaktották ki az Öveges József Emlékházat. Megtekinthetők itt Öveges professzor bútorai, személyes használati tárgyai, kísérleti eszközei, valamint fotókiállítás is látható. A tárlatvezetés során kísérletek bemutatására is sor kerül. Az Emlékház csoportosan és egyénileg is látogatható. Előzetes időpont egyeztetéssel, legalább 2 nappal a látogatás előtt várják a bejelentkezést.

Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor utca 7. szám alatti ház homlokzatán emléktábla hirdeti, „Itt töltötte gyermekévet Petőfi Sándor”. E ház helyén állt az nádtetős épület, amelyben a Petrovits család élt, amikor az édesapa mészárszék árendás volt a Kiskunság székhelyén. Az 1850-es években épült polgárház lett a későbbiekben a félegyházi Petőfi-kultusz egyik színhelye, ma ez az emlékház mutatja be Petőfi Sándor emlékeit Kiskunfélegyházán.

A múzeumot Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján, 1973-ban alapították. Sárszentlőrinci iskolaéve során, 1831-32-ben itt lakott Petőfi Sándor. Az utcai homlokzaton ennek emlékét tábla és a költő bronz domborművű portréja őrzi. Az épületet az 1800-as esztendő táján építették későbarokk (copf) stílusban. Mai küllemét és a hírnevéhez méltó belsőt főleg a 2008-as átadásakor nyerte el. Népi műemléki védettséget élvez.

A Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény Róth Miksa és műhelyének munkásságához kapcsolódó tárgyakat és alkotásokat, valamint családjának hagyatékát, személyes relikviáit gyűjti, gondozza és közzéteszi. Az intézmény elsődleges feladatának tekinti a közreadást, minél szélesebb közönség bevonását közös történeti és művészeti értékeink megismerésébe, azok újraértelmezésébe és társadalmi hasznosításába. Közösségek teremtésével és a múzeum életébe való beemelésével lehetővé teszi egy színes, kortárs közeg kialakítását, amely a modern és a hagyományos értékek, kultúrák találkozóhelyévé, közösségi térré alakítja az intézményt.

Mohácson a Táncsics Mihály utcában nyílt meg a Sokac Ház, ahol bemutathatóvá váltak a helyi sokac hagyományok. A tájházban számos népművészeti tevékenység megtekinthető és kipróbálható. A Sokac Ház a mohácsi sokac tradíciók és kulturális örökséget mutatja be egy interaktív elemeket felvonultató kiállítás segítségével.

A Szendrey Júlia szülőházában kialakított Emlékház a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusának kezelésében álló területen található. Szendrey Júlia kiváló írónő, költő volt, neve mégis Petőfi Sándor múzsájaként, a világirodalom talán legszebb szerelmes verseinek ihletőjeként maradt fent. Az emlékhely a 71-es főút és a Keszthelyre vezető Fenéki út között található, a Szendrey majorban.