A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A húsvétot megelőző nagyböjt utolsó hete a nagyhét, mely virágvasárnappal kezdődik és húsvétvasárnappal ér véget. Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás.

Az EMMAUSZ-járás máig fennmaradó, több mint 100 évre visszanyúló, eredendően bólyi német népszokás. Húsvéthétfő délelőttjén jó idő esetén a bólyi pincefalu mellett elterülő Kálvária dombon szabadtéri szentmisével kezdődik a rendezvény. Az ünneplés a kora délutáni órákban a pincesorban folytatódik, amikor az évszázados hagyomány szerint a családok kivonulnak a települést övező pincefaluba, ahol nyitott ajtókkal és a táj jellegzetes boraival várják rokonaikat és ismerőseiket. A bólyi Emmausz felvételre került a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére.

Felejthetetlen tavaszi nap Palkonyán, ahol a gasztronómia, a természet és a közösségi élmények találkoznak! A húsvéti hosszú hétvége szombatján várunk mindenkit, aki szeretne megpihenni, felfedezni, kikapcsolódni vagy éppen feltöltődni egy igazán különleges helyszínen. Az ünnep alkalmából a legkisebbeket INGYENES gyermekprogramokkal várjuk!

Húsvéti atlétikai versenyre, közös együttlétre várja a szolnoki iskolákat, egyesületeket, szakosztályokat, a sportiskolák atlétáit, testvéreket, barátokat, családokat, ismerősöket a Szolnoki Sportcentrum Sportiskola Atlétikai Szakosztálya 2025. április 17-én, csütörtökön 15:00 órától a Véső Úti Sportközpontba! Lesz itt nyusziugrás, nyuszifutás, tojásdobálás és sok más mulatság, verseny minden korosztálynak. Legyünk együtt, sportoljunk együtt!