Turizmus Program

Szaunázók hétvégéje

Siófoki Halfesztivál

Oldtimer Show

Csabai Kolbászfesztivál

Kék Zónák Titkai

Párkapcsolat sémák

Kastély élmények

Jeles nap

Vegyen részt a jeles napok változatos programjain! Világnapok, emléknapok a hagyományok, népszokások jegyében. Böngésszen eseménynaptárunkban az egyes ünnepkörökhöz vagy alkalmakhoz kötődő események között! 

Népszerűség

Az Építészek világnapja, amelyet minden évben október első hétfőjén ünneplünk, a Nemzetközi Építész Szövetség kezdeményezésére jött létre 1998-ban, hogy emlékeztesse a világot arra a felelősségre, amit az emberiség környezetének, életterének megformálása jelent.

Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után,1849. október 6-án végezték ki. Az időpont szimbolikus, a császári bosszút fejezi ki: a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján.

2015-ben született a Balett világnap, mely 24 órás élő közvetítést jelent a csatlakozott országok balettintézményeinek közreműködésével: Ausztrál Balett, Bolsoj balett, The Royal Ballet, Nemzeti balett Kanada és San Francisco Ballet.

Raoul Wallenberg svéd diplomata a nácik által megszállt Magyarországon több ezer zsidó életét mentette meg. Az ő tiszteletére jelölték ki október 5-ét az Embermentők emléknapjává.

Minden évben október 5-én ünneplik a Pedagógusjogok világnapját, annak emlékére, hogy az UNESCO Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló határozatot. A határozat 150 paragrafusból áll. Ezek meghatározzák a tanárok jogait és felelősségét, és nemzetközi sztenderdek kialakítását kezdeményezik a tanárképzésre, a pedagógusok továbbképzésére és alkalmazására is.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1999-ben nyilvánította ezt a hetet az űrkutatás világhetévé. A kezdő nap a Föld első mesterséges holdjának, a Szputnyik 1-nek 1957. október 4-én történt Föld körüli pályára állításának az évfordulója.

Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük. A 13. században élt, s már akkor azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell tisztelnünk és szeretnünk, de mindent, ami körülvesz bennünket, legyen az élő vagy élettelen.

Az Európai madármegfigyelő napok programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban.

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel! Az Erdők hete jelmondata összefoglalja az 1977 óta rendszeresen megszervezett eseménysorozat fő céljait. A Magyarország területének egyötödét borító erdőségek páratlan gazdagságát, közjóléti és nemzeti vagyonban betöltött szerepét hívatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal.

Ezt a jeles napot 1999 óta tartjuk. Az ötlet Harvey Ball grafikustól, a smiley megalkotójától származik. Ball a halála előtti években rájött, hogy az igazi életcélja az, hogy a boldogság nemzetközi nagykövete legyen.

1...262728...50

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Szaunázók Hétvégéje
Bor Apetite - Sétáló borkóstoló a hévízi Bonvitalban
Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása

Legjobb élmények

Szaunázók Hétvégéje
Őszi Oldtimer Show! 500 válogatott oldtimer jármű! 100 évnél öregebb motorkerékpárok és fakerekű autók!