Több mint 700 kerékpáros, három település, EGY élmény! Gyere te is, tekerj velünk! Liszt Ferenc kerékpártúra minden év augusztusának utolsó vasárnapján. A túra apropóját az adta, hogy maga Liszt Ferenc is megtette ezt az utat - igaz lovaskocsival - amikor idős korában Sopronból, Harkán keresztül utazva hazalátogatott doborjáni szülőházába.

Szeretettel várunk mindenkit az Autómentes nap programjaira Hatvanban. Az Európai Mobilitási Hét célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedésre és a környezetbarát, egészséges életmód fontosságára. A programok közösségi élményt nyújtanak, miközben segítenek kialakítani a környezettudatos szemléletet a mindennapokban.