Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházában, a város más helyszínein, utcáin, terein csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínál a Gyulai Várszínház, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi nyári művészeti élményeket. A látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a bábszínház, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival színvonalas, komolyzenei és irodalmi programokkal várják a látogatókat. Az utóbbi években a legnevesebb hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház színpadjain.
Kiemelt ajánlat

Madármegfigyelésre és túrára várjuk vendégeinket a Sziki-tavakon, szarvasbőgés idején. Napvilágnál spektívek segítségével ismerkedünk a tavak madárvilágával, majd sötétedés felé közelebb kerülünk a bőgőhelyekhez és hallhatjuk a gímszarvasbikák öblös hangját. A nemzeti park megfigyelőtornyából akár meg is pillanthatjuk őket. A túrán való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges. A túra hossza: 5 km.

A „Muzsikál az erdő” rendezvény célja az erdő és a művészet, elsősorban a zene erejével a fenntartható, környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés! Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra.

A Szomolyai Cseresznyefesztivál 2025-ben is kiváló nyári program, a rendezvény idén június 7-8-ig várja a látogatókat. A rövid szárú fekete cseresznyéjéről világszerte híres településen kézműves vásárral, koncertekkel és persze cseresznyés finomságokkal várják a vendégeket. Az étel- és italkülönlegességek mellett a fesztiválon kulturális programokkal, tartalmas és hangulatos népművészeti és kézműves foglalkozásokkal is gondoskodnak a szabadidő kellemes eltöltéséről.

A kiállítás a késő középkori magyarországi művészet egyik legjelentősebb alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát mutatja be. A tárlat középpontjában MS mester legismertebb alkotása, a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltára áll. E monumentális remekműből fennmaradt hét táblaképet most először láthatja együtt a nagyközönség.
Jegyvásárlás

Az év autós nyaralása csodás tóparti környezetben 2025. június 18-22. között Kunfehértón. A `21. RCS Meetup` az ország legnagyobb BMW találkozója, ahol a legszebb BMW-k mellett rengeteg aktív program várja a vendégeket: Napközben drift aréna, szimulátorok, hangnyomás-bajnokság, autós limbó, drift trike-ozás, offroad arena, vetélkedők és további autós programok. Éjszaka a buli veszi át a szerepet. Az arra látogatókat is sok-sok látnivaló, szabadidős és családi programok várják a strandon!

A Debreceni Bor- és Jazznapok Magyarország legrégebben létező jazzfesztiválja, melyet – a 2020-as év kivételével - 1972 óta minden évben megrendeztek. Az eseményre várják az ország minden tájáról érkező borbarátokat és jazzkedvelőket a Nagyerdő zöldjébe, a Békás-tó partjára, ahol a fesztivált nappal a zöld természet öleli körbe, éjjel pedig a varázslatos fényerdő lombjai, igéző víztükre uralja a látképet. A legkiválóbb hazai jazz zenészek nívós koncertjei mellett a legizgalmasabb magyar borokat kóstolhatják meg az esemény látogatói a Nagyerdei Park nyújtotta hangulatos, zöld környezetében.

Kürtőskalácsozzatok Tihanyban és élvezzétek a kilátást a tihanyi apátsági sétányról forró, kürtőskaláccsal a kezetekben! Ahogy az elmúlt években, így 2025-ben is minden hónap utolsó hétvégéjén Tihanyban is `mentes` napokat tartunk, amikor is glutén-, tej- és tojásmentes alapanyagból is készítünk kürtőskalácsot, hogy az ételintoleranciával élők számára is örömet okozzunk! Várunk szeretettel!

Bősze Ádám zenetörténész, antikvárius, rádiós- és televíziós műsorvezető hosszú ideje azon dolgozik, hogy oldja a komolyzene világára jellemző merevséget. Évek óta nagy sikerrel zajló estjei és előadássorozatai során hatalmas tudással felvértezve és lehengerlő humorral fűszerezve segít közelebb hozni hozzánk a zenetörténet hírességeit, hogy megérthessük, ők is érző, hús-vér emberek voltak, és ugyanúgy örültek, vágytak, szenvedtek, hibáztak, mint akárki más.