Baráti Kristóf a `Lady Harmsworth` nevet viselő, 1703-ban készített Stradivari mesterhangszeren játszik, a chicagói Stradivari Society jóvoltából. Budapesten született, de gyermekkorának jelentős részét Venezuelában töltötte. Öt évesen kezdett hegedülni és nyolc évesen mar szólistaként szerepelt Venezuela vezető zenekaraival. Tanulmányait fiatal tizenévesként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a Különleges Tehetségek Osztályán folytatja, Tátrai Vilmos és Szenthelyi Miklós tanitványaként. Baráti Kristóf több, az utóbbi években szerzett díjjal is büszkélkedhet, 2010 októberében megnyerte a moszkvai VI. Nemzetközi Paganini Hegedűversenyt, mely a világ egyik legrangosabb hegedűversenyének számít. `Baráti Kristóf nem csak generációjának, de több generációnak is legtehetségesebb hegedűművésze. Igazi szólista!` Ida Haendel.

Festetics Palota koncertek, rendezvények 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A Festetics Palota épülete rendezvényhelyszínként 4 különleges dísztermével és magas színvonalú szolgáltatásaival járul hozzá a Palota falai között megtartott események sikeres lebonyolításához. A helyszín nagy előnyei közé sorolható a kiváló megközelítési és parkolási lehetőség, a szabadon választható catering szolgáltató és az éjjel nappali portaszolgálat, amely lehetővé teszi, hogy a vendégek időkorlát nélkül vegyék igénybe a ház dísztermeit.

Barokk zene koncertajánló online jegyvásárlási lehetőséggel 2026 / 2027-ben. A barokk zene a formák és harmóniák új világát hozta el a zenébe a 17. században. Purcell, Vivaldi, Telemann, Händel olyan zenei géniuszok, akik még ma is a hétköznapjainak részei. Az együttesek válogatott művekkel idézik meg ennek a korszaknak a hangulatát.

Jonathan Cohen és a BFZ barokk együttese
Barokk zene koncertajánló online jegyvásárlási lehetőséggel 2026 / 2027-ben. A barokk zene a formák és harmóniák új világát hozta el a zenébe a 17. században. Purcell, Vivaldi, Telemann, Händel olyan zenei géniuszok, akik még ma is a hétköznapjainak részei. Az együttesek válogatott művekkel idézik meg ennek a korszaknak a hangulatát.

A Cziffra György Fesztivál 2027-ben is változatos programokkal várja az érdeklődőket. Újra megrendezik a Cziffra György Fesztivált Budapest több helyszínén. A Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész által alapított hiánypótló rendezvénysorozat a világhírű névadó előd életműve nyomán a klasszikus zeneművészet mellett bemutatja a zene élő improvizatív irányait, feltárva ezek lehetőségeit a mai koncerttermekben, teret engedve a zene és egyéb művészeti és tudományos ágak kapcsolódásainak, valamint bemutatja, kiemelten és sokrétűen támogatja a fiatal tehetségeket.