A nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ az „Agóra” program keretében újult meg 2014-ben. A Bán Ferenc tervei alapján létrejött extravagáns intézmény a 21. századi igényekhez igazodva tölti be funkcióját. Igazi közösségi találkozó tér, ahol helyet kapnak koncertek, színházi előadások, konferenciák. Ezen kívül rendszeresek a tanfolyamok, a kiállítások és művészeti együttesek próbái. Csúcstechnikával felszerelt többfunkciós hangversenyterme minden igényt kielégít. A létesítmény földszintjén működik a „Holdudvar kávézó” és annak szabadtéri terasza. A kulturális központ előtti tér alkalmas szabadtéri események megtartására, míg a mellette létrejött mozgáskorlátozott játszótér lehetőséget ad a gyermekek kikapcsolódására is.

Veresegyház művelődési központja komoly- és könnyűzenei koncertekkel, kortárs képzőművészeti kiállításokkal, városi ünnepeinkkel. Veresegyházon kölcsönhatásban él a falu a várossal: a valamikori falu a megőrzött hagyományaival, az ezeket az értékeket őrző közösségeivel, és a máshonnan beköltöző, kötődést kereső családok, akiknek az igényeihez a közművelődés eszközeivel is alkalmazkodunk.

Balatonfűzfő városának egyetlen közművelődési intézménye, amely mindenütt jelen van a város életében. Látogasson el rendezvényeinkre, vegyen részt az intézményünkben működő művészeti és szabadidős csoportok tevékenységében. Könyvtárunk az információs esélyegyenlőség helyszíne. A tudásalapú társadalom alapintézményeként átfogó célja az, hogy mindenki számára biztosítsa a szabad, korlátozás nélküli hozzáférést a könyvekhez, a dokumentumokhoz és az információkhoz. Terembérleti céllal is fordulhat hozzánk.

A Vajdasági Magyar Folklórközpont célja a hagyományos magyar népi kultúra tudatosítása, ápolása és továbbéltetése. Összefogja, informálja és megfelelő szakmai segítséget nyújt a magyar népművészet iránt (szellemi és tárgyi) érdeklődők számára. Fő terület a népművészet oktatásának megszervezése a népzene, néptánc és tárgyalkotó népművészet szak ágakban (népi szövés, hímzés, fazekasság, mézeskalács, csipke- és viseletkészítés, tojásírás, stb.).

Könyvtár, Információs és Közösségi Hely. Várjuk a kulturált szórakozást szerető, olvasni vágyó vendégeinket. A Közösségi házban a fiatalok és az idősebbek is találnak kedvükre való programokat, rendezvényeket. A könyvtári szolgáltatások céljára pedig a művelődési ház épületében, a település központjában biztosítanak egy 74 m2-es helyiséget, ahol lehetőség van helyben olvasásra, dokumentumok kölcsönzésére, informálódásra.

Változatos olvasmányokat, színes programokat kínálunk, sokrétű tájékoztatást adunk. Könyvtárunk aktívan vesz részt Üllő kulturális életében. Az évek során több apró OlvasLak-kal ajándékoztuk meg a város távolabbi részén élő lakosait. A kiállítások mellett számos rendezvénnyel várjuk az érdeklődőket. Olvasásra csábító fotelünkben már számos író találkozhatott olvasóinkkal! Üllőn nem csak élni, de olvasni és könyvtárba járni is nagyon jó! Várunk mindenkit sok szeretettel!

Zalaegerszeg kulturális intézménye, a komolyzenei, jazz és világzenei koncertek valamint képző-és iparművészeti kiállítások otthona. A zalaegerszegi zsinagóga 1904-ben épült Stern József tervei alapján eklektikus stílusban. A II. világháborút követően vallási funkcióját elveszítette. Felújítását követően a zalaegerszegi épületben a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem kapott helyet. Az épület ma kiállításoknak, tárlatoknak, könnyű- és komolyzenei koncerteknek ad otthont.

Az Ajaki Könyvtár kettős funkciójú, nyilvános könyvtár. Városi és iskolai feladatokat egyaránt ellát Feladata, hogy gyűjtse, megőrizze és hozzáférhetővé tegye az egyetemes és nemzeti kultúra szempontjából fontos könyvtári dokumentumokat és azokat a használók rendelkezésére bocsássa. A könyvtár szolgáltatásait nyitvatartási időben bárki igénybe veheti, aki a könyvtár használati szabályzatában előírtaknak megfelel, az abban foglaltakat betartja. Könyvtárunkba a beiratkozás mindenki számára ingyenes. Célunk, hogy megfelelő mennyiségű információt és dokumentumot szolgáltassunk a művelődéshez, tanuláshoz, egyéni önképzéshez és igényes szórakozáshoz egyaránt. Figyelmet fordítunk arra, hogy olvasóink számára nyitott, barátságos környezetet teremtsünk, érzékeltetve a kultúra fontosságát.

A badacsonytomaji Városi Könyvtár fő feladatának tekinti, hogy az érdeklődők minél szélesebb köre számára biztosítsa a feltételeket a magyar és az egyetemes kultúra kincseinek megismerésére, a folyamatos és színvonalas szórakozásra. Ennek érdekében a gyűjtőkörébe tartozó dokumentumok beszerzésével, feldolgozásával támogatja, közhasznú ismeretek megszerzését, az oktatásban és az önképzésben résztvevők tanulását, a kultúra, a tudomány, a társadalom és a gazdaság területén való tájékozódást, az irodalom és más művészeti ágak megismerését, a szabadidő hasznos eltöltését. Mint nyilvános könyvtár a település közművelődési könyvtáraként a lakosság általános tájékozódásához, művelődéséhez, a tanuláshoz, a szakmai munkához, az igényes szórakozáshoz szükséges dokumentumokat és szolgáltatásokat biztosítja.