Kulturális programok sokasága Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein egész évben minden korosztálynak.
Országos eseménynaptár

Wolfgang Amadeus Mozart osztrák klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, első zeneműveit hat évesen improvizálta, édesapja, Leopold Mozart pedig lejegyezte azokat. Leopold Mozart a salzburgi érseki udvar muzsikusa volt, mindent megtett annak érdekében, hogy fia minél alaposabb zenei képzésben részesüljön. Amint nyilvánvaló lett számára Wolfgang rendkívüli tehetsége, úgy érezte, hogy kötelessége azt megmutatni az embereknek. Ennek érdekében hosszú koncertkörutak egész sorát szervezte meg gyermekei számára, amelyek során a csodagyerekek szinte a korabeli Európa valamennyi jelentős zenei és uralkodói központjába eljutottak. A fiatal Mozartnak így lehetősége nyílt megismernie a korabeli Itália, Párizs, London, Bécs zenei világát. Tizenegy évesen már egész estét betöltő vígoperát komponált, tizennégy évesen pedig megírta első opera seriáját.

Életrevalók előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A különös pár – az élete delén járó mozgássérült arisztokrata és a külvárosi szegény negyedből való fiatalember őszinte barátságáról… A bőrszín nem számít… Mint közismert, az Életrevalók film megható története megtörtént eseményt dolgoz föl.

Mozi programok Szentendrén 2026-ban. Programajánlónkkal azt szeretnénk elérni, hogy megérezd, átéld, megtapasztald, mitől jó dolog Szentendrén időt tölteni, vagy akár itt élni. Az élmények összekötnek és építenek. Bizalmat teremtenek és az összetartozást erősítik. Azon vagyunk, hogy a Szentendrén megélt élmények, a nálunk játszott játékok, az itt ajánlott programok, vagy csak egyszerűen a Szentendrén eltöltött idő igazi felejthetetlen értékké váljon az életedben. Irány Szentendre!

Koncertjegyek, színházjegyek, mozijegyek és jegyek különböző programokra 2026 / 2027-ben Debrecenben. Az egész éves szórakozást a fesztiválok és egyéb rendszeresen megrendezésre kerülő események garantálják. A teljeség igénye nélkül ide tartozik a nagy múlttal rendelkező Virágkarnevál, a sokak által várt Debrecziner Gourmet Fesztivál és a Debreceni Bor- és Jazznapok is.