Országos eseménynaptár

A Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár a közművelődési közösség színtere. Várjuk az olvasni, kikapcsolódni, kulturáltan szórakozni vágyó vendégeinket.

Az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Ház széles kínálattal fogadja a felnőtt korosztályt előadásokkal, kiállításokkal, zenei rendezvényekkel, színházi előadásokkal. Az épületnek és a benne szervezett programoknak komoly kulturális értékeket ápoló, már több évszázados múltja volt, hiszen 1774-ben rakták le az alapjait. Az akkori püspök: Eszterházy Károly építtette. Évtizedekig egyszintes volt az épület, amit később többször is átalakítottak. Az épületben 2008. január elseje óta az Egri Kulturális és Művészeti Központ Bartakovics Béla Közösségi Házaként működik.

Ácsi Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár.

Tura Város Önkormányzata által fenntartott intézmény, mely közművelődési, könyvtári, tájház üzemeltetési és helyi lapkiadási feladatokat lát el.

A komplex integrált intézmény szakfeladatai az alábbiak: művelődési központ, könyvtár, Márki Sándor Helytörténeti Gyűjtemény, Sarkad Televízió. Mindezen feladatok mellett, a Városi Képtár és Kónya Sándor Emlékszoba karbantartása is a feladatunk. 2010 óta mint felnőttképzési intézmény is működünk, 2011-ben az sikeres akkreditációnak köszönhetően az intézmény a FAT –tól akkreditációs tanúsítványt szerzett.

A Batthyány Lajos Általános Művelődési Központ Művelődési Otthon és Könyvtár az általános művelődési igények fejlesztésében és kielégítésében, az általános műveltség terjesztésében és gyarapításában, valamint a szabadidő hasznos eltöltésének megszervezésében vesz részt. A könyvtár a község minden lakója számára hozzáférhető intézmény, célja az olvasás és az olvasói kultúra fejlesztése, a tudás és a kreativitás összekapcsolása.

A Faluházban Teleház, és Könyvtár is működik.

Az Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Háza a hét minden napján érdekes programokkal várja a látogatókat. Délutánonként tanfolyamok sora nyújt lehetőséget a tanulásra, szórakozásra, sportra – korosztálytól függetlenül. A közösségi ház változatlanul teret ad a kerületben élő nemzetiségek bemutatkozásának, az évszakokhoz, ünnepekhez kötődő rendezvényeknek, báloknak.

A Békefi Antal Városi Művelődési Ház színes programkínálattal várja az érdeklődőket Zircen.

A békési kultúra központja.