Memi pasa fürdője Pécs öt nevezetes török kori építményei közé tartozik, amelyet töredékes állapotban állítottak helyre. A szabadon látogatható maradványok a mai Ferencesek utcája végén álló Ferences templom mellett találhatók. A fürdő feltárt és járdaszintig meglévő falait, valamint részleges rekonstrukcióját láthatják ma az erre járók. A fürdő romjait feltárták és bemutathatóvá tették. Kiállítás mutatja be a magyarországi török fürdők, valamint Memi pasa fürdőjének feltárási történetét.

A múzeum minden szegletében mesére bukkanunk: a kapualjban a régi porolóról különleges szőnyeg lóg: zsebei izgalmas programajánlatokat és olvasnivalókat rejtenek. Szemben rajzok, képek és tárgyak segítségével a ház története elevenedik meg. Az udvarról nem hiányzik a kút sem, amelyből - ki tudja - talán az élet vize fakad, de biztos nem árt meglocsolni vele az udvar közepén az ég felé kapaszkodó fát. A termekben meseutat lehet bejárni.

Mézmúzeumunk mindenki számára nyitva áll, minden korosztálynak tudunk érdekességgel szolgálni. Ha kíváncsi a méhek csodás világára, vagy érdeklődik a méhészet, mint szakterület, netán a régi méhészeti eszközök iránt, esetleg a méz szerelmese, itt biztosan megtalálja a számításait, vagy még többet is! A méhészet csodálatos. A méhek világának komplexitása, rendkívül összetett és érzékeny közössége, a természet és a méhek közötti összhang és egymásrautaltság lenyűgöző. Ezt érzékelhetik mindazok, akik ellátogatnak Vizsolyba, a Mézmúzeumba, ahol testközelből betekintést nyerhetnek ebbe az utánozhatatlan miliőbe.

Kelet-Magyarországon, a Tokaji borvidék egyik csendes településén Mezőzomboron, fantasztikus mini világ született! Az építés közel két évet vett igénybe, melynek eredménye most már minden ide látogató számára élvezhető. Interaktív vasútmodell kiállítás. Egy lenyűgöző mini világ, a legapróbb részletekig kidolgozott terepasztal, különböző fény és hanghatásokkal, melyen életre kel a vasúti közlekedés. Mesebeli tájak és valósághű helyek találkoznak. Valósághű növényzet, kézzel festett figurák, precíz részletek. A terepasztal interaktív, mely teljesen új perspektívába helyezi a kiállítás, így a vasútmodellezés fogalmát. A kihelyezett nyomógombok és joystick-ok segítségével avatkozhatunk be a minivilág életébe.

A 19. századi Miskolc végén, az egyik Szinva-patak melletti malommal szemben állt az a földszintes épület, amely ma Petró-házként ismert. Korábbi története bizonytalan, épp városszéli elhelyezkedése miatt. Első levéltári adatok csak a telek történetére utalnak, a telken álló első házról vitéz Kádár Béla nyugalmazott katonatiszt kapcsán hallunk. A ma is látható épület 1927-ben épült, majd később a híres orvos, Petró Sándor (1907 – 1976) tulajdonába került. Egy 1943-ból származó telefonkönyv már őt tünteti fel az épület tulajdonosaként, ahol országosan ismert, modernül felszerelt magánrendelőt működtetett. Ezen praxisa teremtette meg azt az anyagi alapot, amely műgyűjtői tevékenységéhez szükséges volt.

Az ország legnagyobb múltra visszatekintő teátruma a Miskolci Nemzeti Színház, amely az 1991 - 1996 között folyó színház-rekonstrukció eredményként színházi negyeddé bővült. Az épületegyüttesben, a Déryné utcában, ahol 1823-tól 1843-ig Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza állt, található a Színháztörténeti- és Színészmúzeum.

A Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont bemutatja a helyi zsidóság történetét és a hagyományokat. A kiállítás ötlete azon alapult, hogy mivel Miskolc városnak a helyi zsidóság szerves részei, ezért szerettek volna kialakítani egy teret, ahol mindent megtudhatunk róluk helyben. A Látogatóközpontban több kiállítótér is található. Így részletes betekintést kaphatunk magáról a zsidó kultúráról, és szokásaikról is. Láthatunk a vallás gyakorlásához szükséges ruházatot és olyan relikviákat/kincseket, amelyek fennmaradtak az idők során. A Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpont állandó nyitvatartási idővel rendelkezik, így hétfőtől péntekig várják a múzeumba látogatókat.

A hagyományos palóc vendégszeretet reprezentálására kiválóan alkalmas vendéglátóhely méltán népszerű a Hollókőre érkező hazai és külföldi turistacsoportok körében. A száz évvel ezelőtti porta tavasztól őszig tart nyitva. Közvetlenül a fatornyos templom szomszédságában tavasztól őszig várja vendégeit. Népi ihletésű ajándéktárgyak és ízletes csemegék közül válogathatnak a látogatók. Forrás a Mívesház honlapja.

Európa egyetlen alumíniumipari múzeumának állandó kiállításain nem csak a magyar alumíniumipar százéves történetével ismerkedhetünk meg, de a múzeum gyűjteményéből összeállított látványtárban az alumínium hétköznapi életben történő felhasználásába is bepillantást nyerhetünk. A múzeum műszaki és technikai érdekességeket felölelő tárlatai mellett egyben az alumíniummal kapcsolatos művészeti anyagok gyűjtő- és bemutatóhelyeként is szolgál.