A Műszaki Tanulmánytár Magyarország egyik legkülönösebb kiállítóhelye, mely annak ellenére tekinthető múzeumnak, hogy nem rendelkezik állandó kiállítóteremmel. Egyfajta hibrid kiállítótér ez, hiszen csarnokaiban nem hagyományos értelemben vett tárlatokkal találkozhatnak a látogatók – 2006-os nyitásakor az intézmény gyakorlatilag belső raktárait tette elérhetővé, látogathatóvá a külvilág számára. Hiánypótló „tárlatról” van szó, mivel a magyar műszaki örökség eme izgalmas tárgyait korábban évtizedeken keresztül csak ideiglenes kiállításokon keresztül ismerhette meg a közönség.

A Gödöllői Méhészeti Gyűjteménytár építését 1983-ban fejezték be Nikovitz Antal elképzelése alapján, az akkor Budapesten tartott 29. Apimondia (Nemzetközi Méhészeti Kongresszus) tiszteletére. A múzeum alapja a lépből kiragadott három méhviaszsejt, emelettel, korábban nádtetővel ellátott, a méhkas összetartó erejét szimbolizáló épület. Impozáns külsejével nem csak a méhészek számára vonzó színfoltja Gödöllőnek. A tárgyak egy része a régi kutatóintézet gyűjteményéből, nagy része méhészek adományiból származik.

A múzeum kiállított anyaga a megnyitáskor 123 orsós magnetofont foglalt magában. Jelenleg 500 db különböző típusú készüléket mutat be a múzeum, amelynek minden darabja működik! A gyűjtemény 22 gyártó országból és több mint 160 gyártó cégtől származó magnetofont mutat be. Ezzel a múzeumban látható kiállítási anyag a világ legnagyobb orsósmagnó gyűjteménye. Előzetes egyeztetés alapján biztosítjuk tárlatunk megtekintését.

Az Óvodamúzeum, mely az országban egyetlen, bepillantást enged a látogatóknak 1828-tól a magyar kisdedóvás történetébe. Tárgyai, könyvei, fotói, dokumentumai és játékai elénk tárják a régmúlt, s a közelebbi múlt óvodáinak életét, a szemléltető- és foglalkoztatóeszközök a honi kisgyermeknevelés fejlődését, útkeresését, s a jobbra való törekvéseket.

A pécsi püspöki palota a pécsi székesegyház nyugati oldalánál található műemléki épület. Az alapjaiban 12. századi épületben megtekinthetjük az évszázadok során stílusban változó püspöki dolgozószobákat és szalonokat. A termekben egyedi díszítésű barokk, biedermeier, neoreneszánsz és neobarokk bútorok, festmények, berendezési tárgyak segítségével különböző korok püspökeinek élete tárul elénk.

Pécs belvárosában, a Jókai utcában találhatjuk a város egyik legszebb eklektikus épületét, a még ma is postaként működő Postapalotát. A látványa lenyűgöző a részletei megfigyelésében sokáig el lehet veszni. Az épület legfeltűnőbb elemei a színes tetőcserepek és a homlokzati domborművek, melyek természetesen a híres pécsi Zsolnay Porcelángyárban lettek elkészítve.

Pungor Zoltán egykori tanár, gyűjteményvezető áldozatos gyűjtőmunkája révén jelentős értéket képviselő néprajzi és ipartörténeti gyűjtemény jött létre a településen, amely a 16. században épült és 1985 óta műemléki védelem alatt álló Balogh-Sarlay reneszánsz-barokk kastélyépületben került elhelyezésre.

A magyar rádiózás és telvíziózás történetét a stúdiók, az adók és a vevőberendezések fejlődésének bemutatásán keresztül ismerhetjük meg. A terem galériáján hangrögzítő berendezések, kábelek, szigetelők, valamint a mennyezetig felmagasodó polcokon kiállított vevőberendezések katalógusa található. A csatlakozó folyóson a katonai hírközlés és a rádióamatőrök emlékei sorakoznak.