Országos eseménynaptár

A Vén fák tanösvény hazánk több szempontból is egyedinek számító élővilágába kalauzol el minket. A mintegy 2 km hosszú útvonal az ún. Kerékhegy természeti értékeit, tájtörténetét, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi célú erdőkezelését mutatja be. A Vén fák tanösvény hossza 2 kilométer.

A 10 km hosszú útvonal a gyékényesi és az őrtilosi vasútállomásokat, illetve a zákányi és beleznai vasúti megállóhelyeket érinti. A túrázók az illír gyertyános-tölgyesek és bükkösök élővilágával ismerkedhetnek meg, miközben gyönyörködhetnek a Látó-hegyről és a Szentmihály-hegyről eléjük táruló panorámában. A piros kereszttel jelzett útvonalon 7 információs tábla található.

Egerszalók igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás, mely 65-68 °C-os. A domboldalon lefolyó víz 1200 négyzetméteres látványos mészkőlerakódást épített, ami Európában egyedülálló. A sódomb helyi védelem alatt áll, kiépített sétaúton lehet megközelíteni, sötétedés után a szivárvány színeiben pompázik. Látogatható bármikor, önállóan, belépőjegy nélkül.

Az egész évben, szezonon kívül is látogatható Fényes Tanösvény egy negyvenhárom állomással rendelkező, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal, amely interaktív módon mutatja be a fürdő területének természeti kincseit. Egyszerre informatív és szórakoztató turisztikai attrakció, mely bővelkedik kalandokban: önállóan, kötélhídon és csónakkal járhatják be a látogatók, és megcsodálhatják a karsztforrások lenyűgöző élővilágát.

Az Írottkő Natúrpark jellemző növény- és madárvilágát bemutató tanösvény megközelíthető Kőszegről vagy Velemből gépkocsival vagy kerékpáron az Óház kilátót jelző táblát követve a Kincs-pihenő feletti parkolótól. Itt találjuk a bal oldali sorompó mellett a tanösvény első tábláját. Tovább az aszfaltos út, majd a zöld jelzés mentén vezet a tanösvény az Óház kilátóig.

A tanösvény egyes állomásainak felkeresésével az Őrség népi építészetének sajátos világába nyerhetnek betekintést. A szalafő-felsőszeri buszvárótól Szalafő-Pityerszerre vezeti át a látogatókat. A felsőszeri rész autóval is bejárható, a Pityerszerre átvezető terepi szakasz csak gyalogosan. A tájékozódást irányító táblák segítik.