Szabadidős élmények, kikapcsolódási és pihenési lehetőségek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.

A kenyér az emberiség egyik fő tápláléka, amely Magyarországon is alapélelmiszernek számít. Újra és újra, tisztelettel és alázattal figyelem azt a csodát, amelyet a két kezemmel alkotok nap mint nap: a Kenyeret, amely csak 3 alapanyagból tevődik össze, Liszt, Víz és Só. Bízom benne, hogy ízlik a termékünk, amit megvásárolhatsz nálunk, de ha részt veszel workshopunkon, akkor azt a szellemiséget is át tudom majd adni, amit nap mint nap érzek, amikor a műhelyembe lépek. Dagasztunk, formázunk, minden lépését megismerjük a kovászos kenyér elkészítésének és sütésének.

A Napsugaras Dél-Tisza menti Népművészeti és Kulturális Egyesületet a néphagyományok megőrzéséért tenni akaró kézművesek alapították. Céljaink: példamutatóan ápolni a népművészet és kézművesség hagyományait. Régi mesterségek szellemi értékeinek és technikai tapasztalatainak felelevenítésével új, igényes alkotásokat létrehozni, másokat is erre nevelni. Támogatni az iparművészeti ágakban és egyéb művészeti ágakban tevékenykedők fejlődését.

A Naptanya varázslatos helyen van, közel Budapesthez, a Duna-Ipoly nemzeti parkban, erdő közepén, hegyoldalban. Éppen ideális jógatábor helyszínnek. A Naptanyára nem csak jógával foglalkozókat várunk sok szeretettel, hanem önismereti, tai chi, harcművészeti, csoportokat, természetjárókat, baráti társaságokat, túrázókat és pihenni, kikapcsolódni vágyókat, akik szeretnének a természet közepén, egy csendes, meghitt helyen eltölteni egy kis időt. Ideális hely kikapcsolódásra, jógázásra, meditációra, pihenésre, túrázásra, sportolásra.

A Nasska egy kis, kézműves rétesműhely és üzlet Balatonalmádiban, amely a hagyományos magyar réteskészítést helyezi a középpontba. A réteseket frissen, vékonyra húzott tésztából készítik, és nagy hangsúlyt fektetnek a minőségi, lehetőség szerint helyi alapanyagokra. A kínálatban az olyan klasszikus ízek mellett, mint az almás, túrós vagy meggyes rétes, gyakran szezonális és különleges változatok is megjelennek. A hely családias hangulatáról és a házias ízvilágról ismert, ezért a Balaton-felvidéken kirándulók és a helyiek körében is kedvelt megálló.

A kalandos körülmények között zsákmányolt kiváló trófeák egy egész vadászéletre szóló emlékek maradnak, amelyekről később baráti körben mesélni lehet, amiért aztán egyáltalán nem mellékesek elejtésük körülményei. A sikerorientált élményszerzést – mai rohanó világunk sajnálatosan szűkre szabott időkorlátaival – azonban csalódások nélkül nem lehet már csupán csak a forgandó vadászszerencsére bízni. A Naturhun egyfelől az ön igényeinek legmegfelelőbb helyszín kiválasztásához, másfelől a teljes utazás megtervezéséhez ajánlja segítségét.