2025. július 11-13.között rendezik meg a Hajdúszoboszlói Folkhétvége programsorozatot. Színes kulturális forgatagban a népművészet mesterei változatos bemutatókkal várják az érdeklődőket a kézművesek utcájában. Hajdúszoboszlón ilyenkor esténként országos, nemzetközi hírű népzenekarok, szólisták, táncosok nyújtanak maradandó élményt a fürdővárosban üdülőknek és a helyieknek. A Folkhétvége kiemelt célja, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye a magyar néphagyományokat, a tradicionális magyar és kárpát-medencei népzenét és néptáncokat. A rendezvény programjai ingyenesek!
Kiemelt ajánlat

New Orleans Jazz Fesztivál a dixie muzsika szerelmeseinek Siófokon. Idén sem marad igazi vérpezsdítő jazz nélkül a Balaton partja, ugyanis ebben az évben is megrendezésre kerül a tradicionális jazz nagy múltra visszatekintő siófoki fesztiválja! Ez a vidám, pezsgő hangulatú és gyorsan fülbe mászó muzsika mind az előadók, mind a műfaj szerelmesei számára családias hangulatú koncertsorozatot ígér. Gyertek Ti is és töltsünk együtt kellemes hangulatú, jazz zenével átitatott nyári estéket!

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Hiányoltok egy kis mediterrán, trópusi életérzést a Balaton környékéről? Gyertek el programjainkra! A jó hangulatból, zenéből és a csodálatos panorámából nem lesz hiány! Ne maradjatok le róluk!
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Érdemes 2025. július 12-ét már előre feljegyezni, mert a nyár közepén a Pilisi-medence kedvelt zenekaraival találkozhatnak Pilisvörösváron. A találkozón több környékbeli zenei formáció vesz részt. Vidám és jókedvű előadásaikat élvezhettük már többek között Májusfa-állításon, zenés reggeli ébresztőkön, fesztiválokon, közösségi programokon és persze már több alkalommal a Hallo! Werischwaron is. A vendéglátásról több büfé is gondoskodik majd.

A Neoton Família Sztárjai koncert 2025. július 15-én lesz Veresegyházon a Mézesvölgyi Szabadtéri Színpadon. A Neoton Família a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb hazai pop bandája. Nevükhöz 34 nagylemez, rengeteg sláger és számos külföldi siker fűződik. Koncertjeikkel és dalaikkal nemcsak a magyar közönséget hódították meg, hanem a spanyol, japán és koreai szíveket is.

2025-ben is elhozza a zeneélvezet teljes szabadságát Veszprémi Utcazene Fesztivál! Veszprém városa minden évben néhány napra igazi fesztiválvárossá alakul át, különböző stílusú utcai formációk zenélnek délutántól késő éjszakáig. 2025-ben július 17 és 19. között várja közönségét a Veszprémi Utcazene Fesztivál.

Jazz Piknik Tatán, az Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytérben 2025. július 19-én 19:00 órától. Engedd el a hétköznapokat, és gyere el Tatára az Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytér parkjába, ahol a jazz ritmusa és a természet nyugalma találkozik. A zenei élmény mellett a Veranda Bistro &More ínycsiklandó ételeit és izgalmas koktéljait is megkóstolhatod. Fellép Malek Andrea és a győri Friends Big Band!
Újdonságok