A több épületből álló Múzeum egyik épületében a település történetét bemutató és a helyi földesurak életével kapcsolatos kiállítás mellett, a paraszti gazdálkodás tárgyi emlékei is megtekinthetők. Az udvaron aszalókemence, illetve a népi gazdálkodás tárgyi emlékeiből látható gyűjtemény. Darvas Közösségi Ház és Múzeum az elmúlt években egy új épülettel bővült, ahol megnyitották az országosan egyedülálló Pálinkamúzeumot, az egyik legismertebb hungarikumunk történetét széles spektrumban bemutató kiállítást. Három kiállítóteremben főzőberendezéseket, lefoglalt tilos főzőkészülékeket, pálinkáspoharakat, címkéket, butellákat, pénzügyőr-egyenruhákat, eredeti dokumentumokat, régi fotókat, tárgyi eszközöket vagy épp díjnyertes pálinkákat is szemügyre vehet az oda látogató.

Debrecenben 1980-ban nyílt meg az első kiállítóhely, amellyel teljesült Dr. Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas botanikus akadémikus végakarata: az, hogy a városra hagyományozott és a Bélyegmúzeum gondjaira bízott 225 000 darabos filatéliai gyűjteményéből évről évre újabb motívumgyűjteményeket állítsanak ki az érdeklődő debreceniek számára. Előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

A Dreher Söripari Emléktárban megtalálható minden, amit a sörről és a Dreher Sörgyárakról feltétlenül tudni kell. Az országban és nemzetközi szinten is egyedülálló tárlat 1979 óta a gyár és a söripar történetének, eszközeinek állandó kiállítása. A Kőbányai Sörgyár ugyanis 1979-ben, fennállásának 125. évfordulóján nyitotta meg a Söripari Emléktárat, amely a megnyitásának 40 éves jubileuma alkalmából került felújításra. A sörgyár a Dreher Antalról elnevezett út elején egy modern és interaktív sörtörténeti kiállítás várja a látogatókat.

A Baja, Kiskőrös, Kalocsa, Kiskunhalas városok és környékük a távbeszélő ellátás szempontjából egy góckörzethez tartoznak. Ennek a területnek a fejlesztését az Emitel Távközlési Rt. végezte 1992 és 2002 között. Ezt mutatja be a kiállítás azokkal a távközlési berendezésekkel, amelyek erről a területről származnak. A góckörzet városai pedig egy-egy jellegzetes épülettel, eseménnyel vagy személyiséggel szerepelve mutatnak rá a telefon és a történelem kapcsolataira. A kiállítás tartósan zárva van.

Az Erdélyi Néprajzi Múzeum Románia első néprajzi múzeuma. Az intézmény két részleggel bír: a pavilionáris részleggel, amely a Redut palotában található. és a szabadtéri részleggel amely a kolozsvári Hója erdő mellett található. A kolozsvári Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Park, Románia első szabadtéri múzeuma, 1929. június 1-én jött létre.

Az Erdős Kamill Cigánymúzeum állandó kiállítása az újjáépített Rácz Aladár Közösségi Házban nyílt meg. A kiállítási anyag elsősorban a baranyai cigányság történetébe és jelenébe kíván betekintést adni, ezért is viseli a Képek a Baranyai cigányság múltjából és jelenéből címet. A kiállítás és a múzeum jelképes, hiszen létével szeretnénk szembesíteni a mindenkori kormányzatot, hogy fontos lenne a cigányság polgárosodásának és integrációjának elősegítése érdekében cigány intézményhálózat kialakítására, köztük országos gyűjtőkörű cigánymúzeum alapítására.

Az Esterházy Pezsgőgyár Tata egyedülálló ipari, művészeti és kulturális műemléke, ahol a csoportos látogatások mellett pezsgőkóstolót kínálunk a manufakturális pezsgőpincészetünk különleges tételeiből. Egyedi környezetben lehetőség van esküvők, családi rendezvények, céges összejövetelek, évfolyamtalálkozót vagy születésnapok megtartására.