Szálláscsomagok, szálláshelyek.
Az erdővel, legelővel körülölelt, tágas lovasudvar szeretettel várja a Hajdúnánásra idelátogató, lovakat, lovaglást, tereplovaglást kedvelő felnőtteket, gyerekeket, családokat egyaránt. A lovasudvarban lovasoktatás folyik kezdő és haladó lovasok részére. Kezdők részére az udvar jól kialakított lovas pályáján van lehetőség tudásszerzésre, a haladók részére mindemellett a szabadon választott terepen, túra és tereplovaglásra is van mód. A lovasudvar lovastúra állomásként is működhet, hiszen alkalom van sátortáborozásra is. A lovasudvar területén található Hajdúnánási Lovasközpont és Ifjúsági Szállás egész évben szervez lovastáborokat, örömmel fogad családokat és kiválóan alkalmas ifjúsági táborok, osztálykirándulások helyszínének is.

Siófok centrumához közeli nyaralóház két különálló apartmannal, 2-től 12 személyig a Balaton szabad strandjától 8 percre, kedvező áron nyári szezon idején kiadó. 5 szobával, 2 nappalival, 2 konyhával, fürdőszobákkal (tusolókkal), 3 WC-vel, zárt, parkolásra alkalmas udvarral várjuk szíves érdeklődésüket. A kertben biztonságos parkolási lehetőség áll vendégeink rendelkezésére.

A Márton Áron Diákszálló Budapesten olcsó szálláslehetőséggel várja vendégeit a nyári hónapokban (július 15. - augusztus 25.). Elhelyezés két-, háromágyas szobákban, van internet-hozzáférés, sportolási lehetőségek, tűzrakóhely stb. Határon túli magyaroknak, csoportoknak, valamint 14 nap feletti tartózkodás esetén kedvezményt biztosítunk.

A Mártoni Csárda Rendezvényház és Fogadó közvetlenül a Kis Duna partján helyezkedik el Szigetszentmártonban, a Budapesttől mindössze 30 km-re fekvő, több mint 700 éves, festői településen. A vízimadarakkal, növényekkel teli vízpart közelsége, a Kis Duna nyugodt, méltóságteljes folyása azonnal elvarázsolja az ide érkezőt, mintha hirtelen egy másik dimenzióba került volna. Az épület és kert 2016-ban kívül és belül is új arculatot kapott. A felújításnak köszönhetően letisztult stílusú rendezvénytermek, 9 ízlésesen berendezett dunai panorámás szoba és egy modern, de mégis tradicionális csárda jellegű étterem várja vendégeinket.

A Martos Flóra Kollégium a BME Vegyész- és Biomérnök Karos hallgatók kollégiuma mely 2012 nyarán lett teljesen felújítva. A Stoczek utca 1-7. szám alatt található épület, közvetlenül az Egyetem St épületével szemben található. Hat lakószinten vannak kétágyas szobák és összesen 413 férőhellyel rendelkezik.

Apartmanunk a belváros felett, a Tettye városrészben található, mely Pécs egyik legrégibb, különleges hangulatú , barátságos városrésze. Az első emeleten lévő 59 m2-es apartmanban egy amerikai konyhás nappali, két kétágyas hálószoba és fürdő található. A nappaliban konyha ,ülősarok , étkezősarok ,104 cm-es led TV ,hűtő és plusz két személy részére kihúzható ágy van. A konyharész tágas, világos, jól felszerelt. (Mosogatógép, szagelszívó, klíma, kávéfőző, mikro, vízforraló, kenyérpirító, elektromos tűzhely, króm edények, evőeszközök, stb...) A fürdőszobában két mosdó, zuhanykabin és nagy sarokkád van. Babaágyat, etetőszéket, baba fürdőkádat ingyenesen biztosítunk. A WIFI is ingyenes. Az apartmanhoz kis hangulatos belső udvar tartozik asztallal, székekkel. Parkolás a ház előtt lehetséges.

A máriabesnyői kegytemplom mellett 1933-ban épült fel a salvator nővérek zárdája. Ma a házban a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferencia Központ működik, melynek szociális tevékenységei: családsegítés, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, fiatalok és gyerekek egészséges életmódra nevelése, lelki segítségnyújtás minden korosztály számára.

Magyarhertelenden pihenhet festői tájban, csendes helyen, közvetlenül a termálfürdő mellett. A Mathias Haz kertes szállást kínál ingyenes wifivel Magyarhertelenden, Harkánytól 39 km-re. A panzióban mindennap svédasztalos vagy amerikai reggelit szolgálnak fel. A Mathias Haz teraszt is kínál vendégeinek, közvetlen környezete pedig túrázásra és kerékpározásra alkalmas.