Turizmus Program

Csabai Kolbászfesztivál

Halloween

Balatoni Gasztrohétvége

Csoki workshopok

Horgászkiállítás Budapest

Édesség Fesztivál

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Tájház

Népszerűség

Ipolyszalka Tájháza abban különbözik sok más néprajzi gyűjteménytől, falumúzeumtól és tájháztól, hogy élő intézményként, kézműves műhelyként működik. Az 1987-ben vályogból épült sátortetős ház utcára néző két ablakát kék és zöld színű virágornamentika díszíti. Tisztaszobájának padlója döngölt, mennyezete gerendás. A tisztakonyhában csak vendégeket fogadtak. A család a hátsó házban élte az életét. Télen-nyáron gazdag programmal, a népi eledelek kínálatával várják a vendégeket. Több, mint 20 éve tartanak kézműves táborokat. A szalkai kuglóf, a kemencében sült kenyerek, a hagyományok szerint elkészített télire valók is közkedveltek.

A történelem viharai egymás mellé, egy faluba sodortak különböző népcsoportokat, evangélikus németeket, római katolikus bukovinai székelyeket, nagysallói, és felvidéki magyarokat. Az ő népművészetüknek tárgyi hagyatékát kezdték el összegyűjteni 1982-1983-tól a helyi, valamint a már elszármazott, kitelepített izményiektől. A tájszobában látható székely tisztaszoba, német szoba és egy felvidéki szőttes gyűjtemény. A berendezett szobák gazdag textil-, bútor- és használatitárgy-gyűjteményt mutatnak be.

A Jakus Lajos Múzeumi Kiállítóhely Penc, Csővár, Kosd és Rád községek régészeti, néprajzi, helytörténeti emlékeit mutatja be. A múzeum alapítója Jakus Lajos, 1948 és 1952 között gyűjtötte egybe a két vármegye, Pest és Nógrád határán fekvő Cserhát-vidék községeinek (Penc, Rád, Csővár, Kosd) levéltári, régészeti, néprajzi, irodalmi emlékeit.

A népi műemlék fésűs, előkertes beépítésű, földszintes, nyeregtetős épület, vízvetős deszkaoromzattal, udvari homlokzatán oszlopos tornáccal. A kertben nyeregtetős istálló vízvetős deszkaoromzattal, és földbe süllyesztett pince. A házat 1882-ben Bordás András építtette. Ez az ötosztatú ház hűen tükrözi a jászsági polgárosuló parasztcsalád életvitelét, lakáskultúráját.

A Tájház a paraszti élet eszközeit, tárgyait mutatja. A berendezett parasztházban szoba, konyha, kamra, valamint melléképületek tekinthetők meg felújított állapotban.

Az 1848-49-es szabadságharc után néhány hónapig a településen rejtőzött Jókai Mór. Bujdosásának állít emléket a református templommal szemben található Jókai Mór Emlékszoba és Tájház. A Jókai ház szomszédságában található a falu református temploma, ahol emléktábla jelöli azt a helyet, ahol az író istentiszteleteken helyet foglalt. Az 1848-49-es szabadságharc után néhány hónapig a településen rejtőzött Jókai Mór. Bujdosásának állít emléket a református templommal szemben található Jókai Mór Emlékszoba és Tájház. A Jókai ház szomszédságában található a falu református temploma, ahol emléktábla jelöli azt a helyet, ahol az író istentiszteleteken helyet foglalt.

Az 1994-ben alapított tájházban Jósvafő múltját, a népi bútorokat és a paraszti élet eszközeit mutatják be. A tájházat magában foglaló épületegyüttes - az ún. Szakál-porta - 1890-ben épült. A lakóház a vidékre jellemző egy szobasoros, nyeregtetős, oromfalas épület, udvara felől faoszlopos tornáccal.

Ez a ház egy saját birtokából élő, lovat tartó gazdaember lakása – századunk első feléből. Kakas-háznak ismerik Átányon, mert benne lakott és belőle halt ki volt gazdája, Kakas Samu. Az építtető ugyan Bedécs József volt (a mestergerenda tanúsága szerint 1856-ban), akitől vásárlás, illetve örökség révén jutott Bedécs Imre kezére. Bedécs Imre lányát, Zsuzsát, pedig Kakas Samu vette feleségül 1920-ban, aki vagyonnal bár, de vevőnek jött a házhoz. Kakas Samu az Átányon nagy múltú Kakas család szegényebb ágából származott.

A Villányi hegységtől délre, Beremend alatt található Kásád, Magyarország legdélibb települése. Lakóinak többsége, az ún. Dráva menti sokácok, a XVIII. század elején költözött Bosznia felől e területre. Népművészetüket és kultúrájukat, a magyarországi horvát nemzetiségen belül, talán a legtovább őrizték meg. 1984-ben a falu megvásárolt egy 19. század elején épült házat és portáját és tájházat alakított ki. A nyeregtetős, nádfedeles épület, 6 helyiségből áll. A szabadkéményes konyhából nyílik balra a lakószoba, jobbra a kamra. A hálókamrába közvetlenül a pitvarról lehet bejutni. Az istálló és a kocsiszín a hálókamra folytatásában, a lakrésszel egy fedél alatt található.

Zala megye egyetlen, valóban eredeti környezetben lévő tájháza. A lankás domboldalon álló épület mely szeres építési mód szerint épült. Boronafalu, szobából, füstös konyhából, kamrából, istállóból, pajtából álló zsuppfedeles, kontyolt lakóház, amelyben eredeti tárgyakból álló néprajzi kiállítás látható. Mellette álló és az 1990-es évek végéig lakott, de kéményesre átalakított ugyancsak zsuppos lakóházzal együtt szép együttest alkot.

1...111213...29

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása
Pávai Fesztivál 2025. október 24-25. Hajdúszoboszló
Őszí wellness Hévíz felnőttbarát szállodájában gasztronómiai élményekkel
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények