Ünnepnapok, jeles napok programajánló.

32. Szent György Napok. Ünnepeljünk együtt! A 32. Szent György Napokra, Sepsiszentgyörgy legnagyobb ünnepére 2025. április 24-május 11. között kerül sor. A hat napos rendezvényt megelőzi egy nulladik nap, a kulturális héten ünnepi hangverseny és számos felejthetetlen produkció várható: színházi társulatok kiemelkedő előadásain, zenei és képzőművészeti programokon vehetnek részt az érdeklődők. A fesztiválhétvégén hazai és magyarországi neves zenekarok koncertjétől dübörög majd a nagyszínpad. Lesz kézműves vásár, borudvar, utcazene-fesztivál, gyermekváros és a fiatalok újra birtokba vehetik az egykori dohánygyár udvarát, a közösségi színpadon pedig a helyi tehetségek is bemutatkozhatnak.

A tavasz első nagy vendégváró rendezvénysorozata, ami minden korosztály számára tartogat érdekességeket, a Móri Szent György-heti Vigasságok. A rendezvényt népművészeti kirakodóvásár, gyermekprogramok és koncertek színesítik. Gyönyörű helyszíneken, szuper hangulattal várunk mindenkit a XXV. Móri Szent György-heti Vigasságokon 2025. április 24-től 27-ig!
Kiemelt ajánlat

A Város Napja rendezvény 2025. május 2-3. között lesz Nagykanizsán a Csónakázó-tó 50 éves jubileumához kapcsolódva. Május 2-án elsőként helyi csoportok lépnek a színpadra, míg este a Follow the Flow szórakoztatja a publikumot. Május 3-án délelőtt táncos produkciókat tekinthet majd meg a közönség, de ekkor már a gyerekeket is várjuk a Medgyaszay Ház előtti téren, ahol gyerekprogramokkal készülünk egész nap. Este fellép a Bagossy Brothers Company.

Idén először hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg a Szent György-napokat Óbudán. A cél, hogy Óbuda mára kissé elfeledett középkori múltját újra az érdeklődés középpontjába állítsuk. Április 26-án, pénteken 10 órától a Goldberger Textilipari Gyűjteményben rendezett konferencia keretében a téma szakértőitől hallhatunk előadásokat a korszakról, és a korabeli zenéből is kaphatunk ízelítőt. Április 27-én, szombaton délelőtt 10 órakor látványos középkori történelmi menet indul a Fő térről a klarissza kolostor romjaihoz, a visegrádi Szent György Lovagrend, a Musica Historica és a Sub Rosa régizenei együttesek, Nagy Gergely fidula-művész és az Óbudai Múzeum jelmezes munkatársainak részvételével.

Hévízen, a tavasz legrangosabb eseményével, a Boldog Békeidők Hévíze rendezvénnyel indul a fürdőszezon! Hévíz idén is megidézi a békebeli fürdők hangulatát, zenés kabaréesttel, programokkal, fesztiváli hangulattal, széles gasztronómiai kínálattal várják az érdeklődőket. A korabeli ruhákba öltözött tömeg a Városházától indulva a park mellett sétál majd le a Festetics térre, hogy végül a Rákóczi utcai színpadon mutatkozzanak be a csoportok. A hévízi látványos felvonulást követően a belvárosban selfie pontokon lehet közös fényképeket készíteni. A fürdővárosban kézművesek, borászatok és gasztro standok is várják a látogatókat a Rákóczi utcában.