Turizmus Program

Szaunázók hétvégéje

Siófoki Halfesztivál

Oldtimer Show

Hogyan segítenek az állatok a gyógyulásban?

Csabai Kolbászfesztivál

Kék Zónák Titkai

Ünnep

Ünnepnapok, jeles napok programajánló.

Magyarországon a német megszállás után számos gettó épült, ahová roma családokat is begyűjtöttek.

Jelenlegi fizetőeszközünk, a forint 1946 augusztus 1-jén a második világháborút követő világcsúcstartó hazai hiperinflációt követően váltotta a pengőt.

A világon mindenütt 1992 óta augusztus 1-jén tartják az anyatejes táplálás világnapját, mely idővel egy egész hetes rendezvénysorozattá nőtte ki magát. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára, valamint arra, hogy az anyatejes táplálás több mint a gyermek etetése.

Nem világnap és nem ünnep, helyesebb lenne veszélynapnak nevezni. A globális túlfogyasztás vagy „túllövés` napja, nemzetközileg elfogadott nevén „Earth Overshoot Day` egy naptári nap az évben, mely napon az emberiség természeti erőforrás felhasználása eléri azt a mennyiséget, melyet a Föld abban az évben regenerálni képes.

A világnap eredetének története Paraguayba vezet, ahol egy baráti társaság még 1958-ban elhatározta, hogy legyen a barátságnak is nemzetközi napja.

A tigrisek hatalmas, erős ragadozók, mégis nagyobb veszélyben vannak, mint a kis házicicák. A WWF, a Föld legnagyobb természetvédelmi egyesülete kezdeményezésére 2010 óta tartják a tigrisek világnapját. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a tigrisek mint faj veszélyeztetettségére.

A Magyar Haltani Társaság javaslatára 2004 óta minden év júliusának végén rendezik a balatoni halak napját. Eredeti célja felhívni a figyelmet az ország legnagyobb élővizében élő halfajokra, a magyar lakosságot több hal fogyasztására sarkallni.

A mai ember életének szerves része a számítógép. Nemcsak ezen levelezünk, keresünk programot és vásárolunk, rendelünk ételt, de a háttérben már minden nagy rendszert számítógépek irányítanak. Gondoljunk a gyártási folyamatokra, a hivatali nyilvántartásokra, de a nagy szolgáltatórendszerekre is: vízellátás, áramszolgáltatás, közlekedés, rendfenntartás, hadsereg.

A hepatitis, vagyis a fertőző májgyulladás korunk egyik legveszélyesebb vírusos betegsége, amely az egész világon elterjedt. A hepatitis megelőzhető és kezelhető betegség, ennek ellenére a fertőzöttek több mint 80%-a nem részesül semmilyen ellátásban.

A katolikus egyház a 2021-es esztendőt a családnak szentelte. Ennek keretében jelentette be Ferenc pápa, hogy az egyház bevezette a gyökereket őrző nagyszülők és idősek ünnepnapját.

1...363738...52

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Szaunázók Hétvégéje
Bor Apetite - Sétáló borkóstoló a hévízi Bonvitalban
Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása

Legjobb élmények

Szaunázók Hétvégéje
Őszi Oldtimer Show! 500 válogatott oldtimer jármű! 100 évnél öregebb motorkerékpárok és fakerekű autók!