Ünnepnapok, jeles napok programajánló.

2025. április 12-én igazi hagyományőrző hangulattal készülünk - foszlós kalácstésztát dagasztunk, kelesztünk és egy igazi fatüzelésű kemencében megsütjük. Mindeközben megmutatjuk, hogy mi is az a népi tojásberzselés. Lehet majd alkotni, többek között gyapjúbárányt készíteni. Lesz tavaszi kézműves vásár - és természetesen finomságok. 10 óra 30 perckor pedig a Ládafia bábszínház szabad ég alá tervezett vidám előadása kezdődik ` Krisztus urunk meg az obsitos` címmel. Az előadást követően (nagyjából) fél 12-kor pedig kihirdetjük az húsvéti locsolóvers-író verseny győzteseit. Kis- és közepes méretű ugrálóvárakkal pedig várjuk az izgő-mozgókat is.