8. kerületi városrészek: Istvánmező (egy része), Józsefváros, Kerepesdűlő, Tisztviselőtelep.

Bogányi Gergely 1974-ben született, négyéves korában kezdett el zongorázni szülővárosában, Vácott. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Helsinki Sibelius Akadémián, majd a bloomingtoni Indiana University-n folytatta Baranyay László, Esztó Zsuzsa, Matti Raekallio és Sebők György tanítványaként. Számos zenei verseny díjazottja, az 1996-os Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny győztese. Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze.

Koncertek a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, jegyvásárlási lehetőséggel 2026-ban. A budapesti Olasz Kultúrintézet koncertjei különleges zenei élményt kínálnak, ahol a közönség közelebb kerülhet az olasz és nemzetközi zenei kultúrához. Klasszikus hangversenyek, kamarazenei estek és kortárs produkciók egyaránt helyet kapnak a programban. Az események célja a művészet és a közösség összekapcsolása, valamint a zenei élmények gazdagítása inspiráló környezetben.

Hadházi László önálló előadásai 2026-ban országszerte. Online jegyvásárlás! 30 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista. 1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival. Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja.

Dombóvári István fellépések, műsorok 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a ne már és az inkább hagyd abba irányzatokat képviseli. Még nem olyan okos, hogy felérje ésszel, hogy mennyire buta.

Ludovika Fesztivál 2026. május 7-9. között Budapesten. Idén májusban is megtöltjük élettel az Orczy-parkot. Háromnapos programkínálattal jön a Ludovika Fesztivál. Szabadegyetemi előadásokkal, koncertekkel és bulikkal, családi programokkal és bemutatókkal várunk minden érdeklődőt a Ludovika Campuson.

Festetics Palota koncertek, rendezvények 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Festetics Palota épülete rendezvényhelyszínként 4 különleges dísztermével és magas színvonalú szolgáltatásaival járul hozzá a Palota falai között megtartott események sikeres lebonyolításához. A helyszín nagy előnyei közé sorolható a kiváló megközelítési és parkolási lehetőség, a szabadon választható catering szolgáltató és az éjjel nappali portaszolgálat, amely lehetővé teszi, hogy a vendégek időkorlát nélkül vegyék igénybe a ház dísztermeit.

Bödőcs Tibor estek 2026. A Búcsúszentlászlói Kerekasztal alapító lovagja, aki színésznek készült, magyar tanárnak tanult, majd humorista lett. Szerencsénkre. Háta mögött sokáig kis-Hofiként emlegették, de már nincs szüksége ilyen jelzőkre, a közönség saját magáért szereti. A minőségre törekvő humor-cowboy makacsnak és önfejűnek tartja magát. Nem dolgozik csapatban, nem szereti a Csillagok Háborúját, de bármikor van egy idézete Hrabaltól. Kocsmatörténetek, politika, Ferus, a szóban festő és mázoló, Jenő a nagyszívű böllér, humor-Woodstock, a lét elviselhetetlen könnyűsége, no meg Sebestyén Márta. Ő a magyar humor Bödőcs Tiborja, Karinthy-gyűrűvel kitüntetett ifjú férj és apuka. Fellépéseinek időpontja és helyszínei.