Győr-Moson-Sopron vármegye a Nyugat-Dunántúl régió megyéje. A vármegye fővárosa Győr, a folyók városa. Három tájegység találkozásánál fekszik, ezek a Dunántúli-középhegység, az Alpokalja és a Kisalföld. Legnagyobb folyói a Duna, a Rába és a Rábca. Két világöröksége van, Pannonhalmán az Apátság és a Fertőtáj. Kastélyai közül nevezetes a Fertődön és a Nagycenken található. Természeti értékeire a Fertő-Hanság Nemzeti Park vigyáz. Borvidékei közül kiemelkedik Sopron és környéke. Tájegységei közül népszerű a Szigetköz. Gyógyfürdői közül jelentős Balf, Hegykő és Lipót. A vármegyében található Fertőrákoson az ország egyik legszebb fekvésű szabadtéri színháza a kőfejtőben. A vármegye rendezvényei közül kiemelkedő látványosság Győrben a Barokk esküvő. Fertőd Haydn emlékét ápolja zenei fesztiválok megrendezésével.
Felpéc, Rádó-dűlőben található Oláh István pincészete, amely a Pannonhalmi Borvidéken helyezkedik el. A Bakony-hegység nyúlványaitól a Kisalföld-medence felé haladva a lágyan hajló dombok közötti barna erdőtalaj évszázadok óta élteti és táplálja a szőlőkét. Magyarország egyik legrégebbi borvidéke ez, melynek történeti kezdete az ókori Római Birodalomba nyúlik vissza, napjainkig őrizve a kisparcellás szőlőművelés hagyományait.

Létesítményünk Közép-Európa egyik legmodernebb, multifunkciós sportkomplexuma, ahol egy időben több sportág számára biztosítjuk a versenyzési, edzési és szálláslehetőséget. A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál központi helyszíne, valamint a győri és a magyar sport új centruma Győrben. Minősített versenyhelyszínek, egyedülálló edzési lehetőségek, világszínvonalú sporteszközök. A 35 000 m2-es, a legmodernebb technikai rendszerekkel, sporteszközökkel ellátott sportlétesítmény 8 hektáros területen fekszik. A komplexum 8 egyéni sportágnak biztosít napi edzés- és versenyzési lehetőséget: úszás, atlétika, judo, birkózás, ökölvívás, súlyemelés, torna, tenisz. Ezen túl csapatsportok (kosárlabda, röplabda, futball, kézilabda, uszodában vízilabda) számára is helyet ad edzések, mérkőzések megtartására.

Az Orchidea Hotel első osztályú hangulatos, légkondicionált étterme az újra gondolt magyar konyha remekeivel várja ínyenceit. A 200 fő befogadására alkalmas elegáns étterem a legideálisabb helyszín családi és céges rendezvények, fogadások, bálok és lakodalmak megszervezéséhez. Az étterem galériás elrendezése több csoport különálló kellemes elhelyezésére is kiváló. Az éttermet is körbe ölelő kis patak felett tavasztól őszig az idilli és romantikus kültéri étkezésre is lehetőség nyílik. Az oldalsó galérián, kis egérlyuk- játszósarokban elbújhatnak az ebédnél vagy vacsoránál elfáradt kisebb gyerekek egy kis játékra.

Ha szeretne feltöltődni, nyugodtan élvezni a hazai természet közelségét, akkor megtalálta az ideális helyszínt. Nyugat-Magyarországon, a Hanság szívében található az Osli Tópark, mely egyet jelent a minőségi a pihenéssel és nyugalommal. Teljesen zárt magánterület 6 hektáron, egy 3,5 hektáros belső tóval, szigettel, különlegesen gazdag élővilággal és halállománnyal.

Cégek és csoportok számára 5 főtől borkóstoló programok. Fajtáink: kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvignon, dornfelder, turán, merlot, néró (2010), Szt. Lőrinc, chardonnay, zenit (2011) illetve sauvignon blanc. Panziónk Sopron egy nyugodt részén, a Lővérek aljában, családi házas övezetben található.

A felújított Óvári Várban egy Vár- és Intézménytörténeti Állandó Kiállítás, egy múzeumpedagógiai foglalkoztató és a Strauss Kávézó kapott helyet. A vár földszintjén kapott helyet a Vár- és Intézménytörténeti kiállítás, amely az épület és a több, mint 200 éves egyetemi kar történetét mutatja be háromnyelvű tablók, érintőképernyők és interaktív játékelemek segítségével. Magyarország egyetlen olyan várépülete, amelyben felsőoktatási tevékenység is folyik. Az épületet déli, nyugati és északi oldalon körül ölelik a fennmaradt védművei, annak pincerendszere, a várkert (korábban vízzel teli várárok), a várhíd és várkapu, majd a vártó és a Lajta folyó.

A középkori zsinagóga a 12. század végén, a 13. század elején épült, imaház, gyűlésterem és iskola is volt egyben. Az itt élő, kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdag emberek, mégis a XIV. század elején felépítették ezt a Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát. A zsidó közösségeknek általában több közösségi épülete volt. Az egyik a vándorkereskedőknek átmeneti szállást adó ispotály, a másik pedig a ma is megtekinthető rituális fürdő.