Győr-Moson-Sopron vármegye a Nyugat-Dunántúl régió megyéje. A vármegye fővárosa Győr, a folyók városa. Három tájegység találkozásánál fekszik, ezek a Dunántúli-középhegység, az Alpokalja és a Kisalföld. Legnagyobb folyói a Duna, a Rába és a Rábca. Két világöröksége van, Pannonhalmán az Apátság és a Fertőtáj. Kastélyai közül nevezetes a Fertődön és a Nagycenken található. Természeti értékeire a Fertő-Hanság Nemzeti Park vigyáz. Borvidékei közül kiemelkedik Sopron és környéke. Tájegységei közül népszerű a Szigetköz. Gyógyfürdői közül jelentős Balf, Hegykő és Lipót. A vármegyében található Fertőrákoson az ország egyik legszebb fekvésű szabadtéri színháza a kőfejtőben. A vármegye rendezvényei közül kiemelkedő látványosság Győrben a Barokk esküvő. Fertőd Haydn emlékét ápolja zenei fesztiválok megrendezésével.
A családi krónika szerint nagyapámnak már az 1800-as évek végén szőlőbirtokai és pincéje volt Écsen. Három generáció szakmai tudásának, kitartó munkájának, valamint folyamatos innovációnak köszönhetően a Pannonhalmi Borvidék kiemelkedő családi vállalkozása a Vaszary Pincészet. Minőségi borra vágyó vendégeinket egy európai színvonalú borkóstoló teremmel és látvány pincével egybe kötött épület együttesben fogadjuk. Folyóborok mellett palackosokkal is kínálunk.

Itt mindent megtalál... Lovas oktatás kezdő és haladó lovasok részére, Lovas táborok, Felkészítés rajtengedély vizsgára, Túra- és tereplovaglás, bértartás. A Viktória Lovas Klub egy győri sport, szabadidő és kulturális központ ami öt fő gazdasági egységből áll. A területen működik egy lovarda, hobbi lovasok és díjugrató valamint távlovas versenyzők részére. A lovas és egyéb győri illetve Győr környéki vendégekre alapozva működik egy 50 fős melegkonyhás étterem. A panzió, ami magas színvonalú elhelyezésére biztosít. A negyedik tevékenység lovak adás-vétele, szaktanácsadás. Az ötödik, táplálék ajánlása a lovak részére.

Hangulatos környezet, alpesi levegő várja soproni panzióban. A 2007-ben teljes mértékben felújított Villa Cecile zöldövezetben, a soproni Lövérek szívében található. Fákkal körülölelt, kétszintes vendégház, melyet klasszikus stílusban a legnagyobb igényességgel rendeztek be annak érdekében, hogy a vendégek igazán otthonosan és kényelmesen tölthessék pihenésüket.

A XX. század első felében épített villában a tágas, kényelmes, világos szobák fürdővel/ tusolóval , minibárral , SAT Tv-vel felszerelve várják vendégeinket. A panzió a nevét az utcát szegélyező japáncseresznye fákról kapta, melyek különleges élményt nyújtanak az idelátogatóknak tavasszal, virágzás idején.