Győr-Moson-Sopron vármegye a Nyugat-Dunántúl régió megyéje. A vármegye fővárosa Győr, a folyók városa. Három tájegység találkozásánál fekszik, ezek a Dunántúli-középhegység, az Alpokalja és a Kisalföld. Legnagyobb folyói a Duna, a Rába és a Rábca. Két világöröksége van, Pannonhalmán az Apátság és a Fertőtáj. Kastélyai közül nevezetes a Fertődön és a Nagycenken található. Természeti értékeire a Fertő-Hanság Nemzeti Park vigyáz. Borvidékei közül kiemelkedik Sopron és környéke. Tájegységei közül népszerű a Szigetköz. Gyógyfürdői közül jelentős Balf, Hegykő és Lipót. A vármegyében található Fertőrákoson az ország egyik legszebb fekvésű szabadtéri színháza a kőfejtőben. A vármegye rendezvényei közül kiemelkedő látványosság Győrben a Barokk esküvő. Fertőd Haydn emlékét ápolja zenei fesztiválok megrendezésével.
A Hotel Civitas*** Sopron belvárosában, számos híres nevezetességtől pár perc sétára helyezkedik el. Az egyágyas szobától a családi apartmanig rendelkezünk szobatípusokkal, melyek mindegyike légkondicionálóval, széffel, mini hűtőszekrénnyel, saját fürdőszobával, valamint síkképernyős TV-vel felszerelt. A szálloda területén ingyenes internetelérést biztosítunk, parkolásra pedig zárt mélygarázsunkban van lehetőség, előzetes foglalás esetén. Hogy minél tartalmasabban teljen városunkban eltöltött ideje, éjjel-nappali recepciószolgálatunk programjának megszervezésében is áll szíves rendelkezésére.

Győrhöz közel, Győrújbaráton európai színvonalú kutyapanziónk és kutyaiskolánk várja Önt és kedvencét! Közel két hektár parkosított, bekerített területen, téglából épült külső kennel sor, fűthető belső helyiségek, két nagy kifutó, egy focipálya nagyságú kiképzőterület és egy gyönyörű kutyaúsztató várja vendégeinket.

Galéria épülettel egészült ki az Öttevényi Földváry Kastély. Az itt helyet kapó aukciósház és bemutatóterem nem titkolt célja, hogy biztosítsa a kastély fenntartásához elengedhetetlenül szükséges anyagi fedezetet, emellett olyan kulturális élettel és művészeti kincsekkel töltse meg a régiót, amire korábban nem volt példa.