Somogy vármegye a Dél-Dunántúl régióban található. Fővárosa Kaposvár. Somogy az ország egyik legdélebben fekvő vármegyéje. Nyugaton a Zalai-dombság, keleten a Mezőföld és a Tolna-Baranyai-dombvidék, északon a Balaton és délen a Dráva határolja. A vármegye fő turisztikai vonzereje a Balaton déli partja. Gyógyfürdői közül kiemelkedik Nagyatád, Barcs, Igal és Csokonyavisonta. Somogy vadászturizmusa országos jelentőségű. A természetjárók kedvelt célpontja. A vízitúrázók úti célja a Dráva. A búvárok egyik bázisa Gyékényesen a tó. Borturizmusában meghatározó a dél-balatoni borvidék.

A 10 km hosszú útvonal a gyékényesi és az őrtilosi vasútállomásokat, illetve a zákányi és beleznai vasúti megállóhelyeket érinti. A túrázók az illír gyertyános-tölgyesek és bükkösök élővilágával ismerkedhetnek meg, miközben gyönyörködhetnek a Látó-hegyről és a Szentmihály-hegyről eléjük táruló panorámában. A piros kereszttel jelzett útvonalon 7 információs tábla található.

Maradandó élményt ígér, ha ellátogatunk a Zselici Csillagparkba a Kardosfai-kilátóhoz. A kilátó a Zselic második legmagasabb pontján áll, 273 méteres tengerszint feletti magasságon, ahonnan a csodás, sokszínű zselici tájat, a távoli Badacsonyt, a Mecsek hegyeit, rengeteg erdőit csodálhatjuk meg. Szép időben a horvátországi Papuk-hegység vonulatáig is elláthatunk.

Zamárdi erdős lankáin kijelölt turistaútvonalak segítik a gyalogos, kerékpáros túrák résztvevőinek tájékozódását. A Kő-hegyi kilátóból csodálatos panoráma nyílik a Tihanyi-félszigetre, tiszta időben pedig a csillogó víztükörre Kenesétől Badacsonyig és déli irányban a Somogyi dombságra. A várost körülölelő dombok szőlőskertjei finom borokkal hívogatnak.

A siófoki kisvonat a frekventált parti zónában közlekedik a Fő tér érintésével. A mozdonyból és három kocsiból álló Dotto kisvonat a Siófokon tartózkodó vendégek egyik kedvenc közlekedési eszköze, bár leginkább az audio guide szolgáltatással működő városnézés a fő funkciója. A jegy megváltásával egész nap igénybe vehető, korlátlan számban lehet le- és felszállni a vonatról, utazni, végig járni a programokat.

Fedezze fel a Nagyberek vadregényes szépségeit a MÁV-START egész évben közlekedő Balatonfenyvesi kisvasútján. Két irányban jár a kisvasút: Balatonfenyves Csisztafürdő és Balatonfenyves Somogyszentpál között. Turisztikai céllal is az év minden napján érdemes felkeresni a Somogyszentpálra és Csisztagyógyfürdőre zakatoló kályhafűtéses szerelvényeket. A sajátos vasútromantika mellett a Fekete István műveit idéző gazdag növény- és állatvilág, a legelésző tehén- és bivalycsordák a vonatablakból remekül megfigyelhetők. Várunk mindenkit szeretettel!

Interaktív kiállítás a balatoni hajózás történetéről 400 négyzetméteren terepasztalokkal, makettekkel, filmvetítésekkel, szimulátorokkal. A vitorlázás, hajózás története, ahogy még sosem láttad! Moziterem és kávézó is található itt, kiváló rendezvényhelyszín. A balatoni hajózást, vitorlázást bemutató kiállítás egy különleges, hajó alakú épületben kapott helyett, melynek árboca a Balaton legmagasabb épített kilátója. Látogasson el hozzánk, szeretettel várjuk.

Lenyűgöző látvány felkeresni Magyarország legnagyobb feszített vasbeton hídját, melynek hossza 1872 m hosszú, magassága 87,5 m, szélessége 23,8 m. A Kőröshegyi völgyhíd az M7-es autópálya viaduktja, Magyarország leghosszabb hídja. A Balaton déli partjával párhuzamosan fut, a Somogy megyei Zamárdi és Balatonszárszó között, Kőröshegy déli szomszédságában. 2007. augusztus 8-án adták át a forgalomnak.