Vas vármegye a Nyugat-Dunántúl régióhoz tartozik, fővárosa Szombathely. Tájegységei közé tartozik az Alpokalja és az Őrség, a Dunántúli-dombság, annak középtája Zalai-dombság és a Kisalföld része három középtája, a Kemeneshát, a Sopron-Vasi síkság és a Marcal-medence.
1908-ban nyitották meg a nagyközönség előtt a múzeumnak és könyvtárnak is otthont adó Kultúrpalotát, a mai Savaria Múzeum épületét. Az intézmény régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi gyűjteményeiben mintegy félmillió tárgyat őrzünk. Régészeti műtárgyaink között nemzetközi mércével is kiemelkedő helyet foglalnak el a Sé melletti őskori település, a velemi kelta fellegvár vagy az antik Savaria életét bemutató kincsek és leletek. Itt található Közép-Európa legnagyobb pannon korú ősnövénygyűjteménye, de hazai viszonylatban kimagasló példányszámú növény- és rovargyűjteménnyel is büszkélkedhetünk. A Történettudományi Osztály legszebb tárgyi emlékei a dualizmus kori Szombathely mindennapjait idézik, és itt őrizzük Vas megye népművészeti kincseinek legszebb darabjait.

A Schaeffler Arena Savaria multifunkcionális sportcsarnok elsősorban különböző sportrendezvények helyszíneként szolgál, de egyebek mellett megszervezhető itt: kulturális esemény, nagyszabású konferencia, termékbemutató, kiállítás, szakvásár, bálok, szalagavatók, évnyitók. Tevékenységünket tekintve, fő profilunk a bérbeadás a legkülönfélébb rendezvényekre és a létesítményekhez tartozó műszaki üzemeltetés. Célunk, hogy a rendezvényekhez különleges környezetet nyújtsunk, valamint szélesebb körű, komplex szolgáltatások teljes skálájával biztosítsuk a programok sikerét.

Schrammel Imre (1933 – ) Kossuth-díjas keramikusművész alkotásai „hazatértek”: szülővárosában, Szombathelyen kaptak végleges és méltó helyet a frissen kialakított Schrammel-gyűjteményben. A város új kulturális intézménye a Múzeumok Éjszakája nyitórendezvényeként nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A Kőszeg-hegyalja szívében található Sibrik kastély 13 szobával rendelkezik, melyek a főépület emeletén és a földszintjén találhatók. Az épületben két, három és négyágyas szobák, valamint egy apartman található. A szobák egy része pótágyazható. A kastély férőhely-kapacitása 36 fő. A kastélypark ideális helyszín lehet különböző rendezvények megtartására. Otthont adhatunk szülinapi buliknak, gyermekzsúroknak, napközis táboroknak.

A Smidt Múzeumot 1968-ban alapította Dr. Smidt Lajos (1903–1975), nyugalmazott kórházigazgató, sebész főorvos, aki Szombathely városának és Vas megye közönségének ajándékozta értékes magángyűjteményét. A múzeumnak otthont adó műemlék épület 1772–73-ban a középkori vár falaira épült. A múzeum udvarán látható a Szombathelyen 1897-től 1974-ig közlekedő villamos egyik utolsó kocsija, amely az intézmény sokszínű múzeumpedagógiai kínálatához nyújt újabb témát és helyszínt.

Az Alpokalján, a Kőszegi-hegység szívében álló egykori erdészlakokban, a Stájer-házakban, alakította ki kezelőjük, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. az Erdészeti Múzeumot, az Erdészeti Erdei Iskolát, végül az Erdei Szállót. Iskolánk célja, hogy bemutassa és megszerettesse a gyermekekkel a természetet, az erdőt, valamint szeretnénk megismertetni az erdőben dolgozó ember munkáját is. A Kőszegi Tájvédelmi Körzetben adott az ideális természeti környezet, és az Erdőgazdaság szakemberei által biztosított szakmai háttér lehetővé teszi e célok elérését. Ennek egyik eleme a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola erdőpedagógiai programja. Más érdeklődők előzetes bejelentést követően tekinthetik mega a múzeumot, díjmentesen.