Vas vármegye a Nyugat-Dunántúl régióhoz tartozik, fővárosa Szombathely. Tájegységei közé tartozik az Alpokalja és az Őrség, a Dunántúli-dombság, annak középtája Zalai-dombság és a Kisalföld része három középtája, a Kemeneshát, a Sopron-Vasi síkság és a Marcal-medence.
Családias környezetben várja vendégeit a három csillagos Wolf Hotel, amely mindössze 500 m-re fekszik a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől. A hotel szobái ízlésesen kialakítottak: zuhanyzó, WC, hajszárító, internet csatlakozási lehetőség, széf, telefon és televízió tartozik hozzájuk, melyet a szobaár magába foglal. A szobák erkélyesek és egy részük légkondicionált is. Továbbá, a vendégek számára biztosított az ingyenes zárt parkolás. A szobaár szintén tartalmazza a bőséges svédasztalos reggelit is, mely 7 órától fél 10-ig lehet igénybe venni.

A színvonalas Zafír-Ház Sárváron a Gyógy- és Wellnessfürdőtől mindössze 200 méterre található. Az apartmanházban 10 exkluzív, teljesen felszerelt, modern, ízlésesen berendezett lakás kapott helyet. A kikapcsolódás teljessé tételéhez grill és bográcsozási lehetőséget biztosítunk, míg gyermekeik a ház udvarában található játszótéren tölthetik idejüket.

Mindenkit szeretettel várunk élőzenés klasszikus, vagy minőségi akusztikus popzenei koncertjeinkre, színházi kamaraelőadásainkra, kulturális és művészeti eseményeinkre, társadalmi programjainkra. Olyan zenebarát összművészeti találkozóhellyé kívánunk válni, amely modern kulisszák között, az interaktív ismeretterjesztést is felvállalva igényes szórakozást nyújt kicsinek és nagynak, nagyszerű zenei és művészeti élményekkel megajándékozva látogatóinkat. Nálunk a hangok tényleg élménnyé válnak, aki szereti a zenét, attól függetlenül, hogy milyen “címkét” akasztunk a műfajokra, annak mindenképp érdemes betérnie hozzánk!

A Zsennyei Alkotóház Szombathelytől közel 20 km-re, Vas megyében, Zsennye falu mellett a Bezerédj kastélyban található. A kastély nagyszerű lehetőséget kínál művésztelepek, műhelytalálkozók, szimpóziumok és konferenciák rendezésére. A 400 éves épület régi pompájában ragyog a felújítást követően, a tetőtől az alapokig, az erdei úttól a kerítésig újult meg a Zsennyei Alkotóház. Az épület teljes renoválása mellett restaurálták az antik bútorokat, és felújították a 16 hektáros parkot.

A Zsida Termál Panzió Szentgotthárdon található a város központjától pár perc sétára, de közvetlenül az Őrségi Nemzeti Park Vas-megyei része is kiránduló távolságra van a panziótól. A Panzióban szívesen fogadunk gyermekes családokat is. Az itt uralkodó egyedi klíma a forró nyári nappalokat és a meleg estéket is kellemessé teszi. A panzió teraszán egy kávé vagy tea elfogyasztása üdítő hatású, itt a csend és nyugalom szigetén. A kertben lehetőség nyílik grillezésre, szalonnasütésre. Számos sportolási lehetőség is adott: a vadvizi túrázás, horgászat a Rábán, kerékpártúrák . Aktív pihenéshez, kikapcsolódáshoz, wellness élményekhez programokat és akciókat kínálunk vendégeinknek.

Zsohár Balázs fazekasmester őriszentpéteri műhelye egész évben nyitva áll a látogatók előtt naponta 9-18 óráig. A műhelyben még látható a hagyományos fatüzelésű boglya kemence. Az Őrségben használatos bal oldalas lábhajtású korong, melyet előzetes megbeszélés alapján ki is lehet próbálni. Csoportoknak bemutató korongozás kérhető.

A Szelestei Kastélyszállóhoz tartozó Zsuzsanna Hotel gyógyvizes fedett- és szabadtéri fürdővel, masszázs-medencével is rendelkezik. Az 1260 m mélyből feltörő 55 fokos termálvíz több mint 4900mg/l sótartalmánál fogva rendkívül kedvező hatást fejt ki a reumatikus, szív és érrendszeri betegségekre. A hotel közvetlenül az arborétum bejáratánál található. A hotelben 14 szoba van fürdőszobával, minibárral, széffel, telefonnal és tévével felszerelve, köztük kettő, három és négyágyasak, összesen 40 férőhellyel.