Vas vármegye a Nyugat-Dunántúl régióhoz tartozik, fővárosa Szombathely. Tájegységei közé tartozik az Alpokalja és az Őrség, a Dunántúli-dombság, annak középtája Zalai-dombság és a Kisalföld része három középtája, a Kemeneshát, a Sopron-Vasi síkság és a Marcal-medence.

Balog József koncertek, fellépések 2026. Balog József generációjának egyik legtehetségesebb zongoristája. A kivételes kvalitású előadóművész egy olyan nemzetközileg is elismert magyar zongorista-tradíció örököse, mely alapjait Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő és Bartók Béla fektették le. Briliáns technikájával és érzékeny, mély zeneiségével egyaránt kivívta mind a kritikusok elismerését és a közönség lelkesedését. A standard zongorista repertoár mellett szívesen játszik kevésbé ismert remekműveket, kortárs zenét és jazz inspirálta klasszikus zenét, nevéhez fűződik megannyi kortárs zenei mű bemutatása is. Zongoraművészi tevékenysége mellett a világ számos nagynevű intézményében tart mesterkurzusokat.

Bródy János Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró. Sokat tett annak elfogadtatásáért, hogy a beatmuzsika nyelve lehet magyar is. A hatvanas évek beatkultúrájának egyik sztárja, szószólója. Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek, amelyekben szövegíróként működött közre.

Gombát szedtél? Ne kockáztass! Hozd be a piacra, és ellenőriztesd szakértőnkkel! Lakossági gombavizsgálat elérhető a piacon. Gombavizsgálat Szombathelyen a Városi Vásárcsarnokban kedden és pénteken 6-10 óráig, szombaton és vasárnap 6-12 óráig. Csapadékos napokon lehet rendkívüli nyitvatartási idő hétfőn és csütörtökön, amiről a gombavizsgáló hirdetőtábláján és csarnokunk közösségi oldalán adunk tájékoztatást.
Kiemelt ajánlat

Várjuk programjainkra Szombathely legszebb helyén, a Kámoni Arborétumban. A természeti kincsekben gazdag látogatóközpont kiállításokat és különféle programokat is kínál, melyekre várják a növénybarát látogatókat. Több mint 3200 féle növény, magnólia, rhododendron, bazsarózsa, hortenzia és különböző díszgyümölcsfák is láthatók a szombathelyi Kámoni Arborétumban.

A Sárvári Fúvószenei Fesztivál 26. alkalommal kerül megrendezésre 2026. július 3-4. között a fúvós szakma, a Sárvárra látogató vendégek és városunk lakóinak örömére. A fúvósfesztivál kiegészült további népszerű programokkal. A 2026-ban zajló fesztivál a hagyományos fúvószenei értékek bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet a vendégcsalogató, látványos elemekre!

Szombathely 2026. július 4-én rendezi meg a 18. Japán Napot. Délután egy órától este fél tízig várják az érdeklődőket. A korábbi évekhez hasonlóan a kicsiknek kézműves foglalkozásokkal, japán témájú játékokkal, míg idősebbeknek előadásokkal, zenei előadásokkal készülnek. Természetesen nem marad el a japán gasztronómia és italkínálat és a fergeteges ATARU taiko koncert sem!