Az Örkény István Színház önálló társulattal rendelkező repertoárszínházként nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A színház igazgatója Mácsai Pál, a társulat tagjai között pedig olyan neves művészek szerepelnek, mint Pogány Judit, Hármori Gabriella, Für Anikó, Kerekes Éva, Gálffi László vagy Csuja Imre.

Ráckevei programajánló. Folklórfesztiválok, komolyzenei koncertek és események, kiállítások, gasztronómia és szórakoztató rendezvények várják a Kis-Duna parti településen! A pezsgő, gazdag kulturális élet egész évben várja az idelátogató vendégeket, nyáron inkább szabadtéri fesztiválokkal, míg ősztől tavaszig a kiállításokkal, és komolyzenei koncertekkel. Ráckeve Budapesttől 47 km-re található a Ráckevei-Duna ág vagy másik nevén a Kis-Duna partján. A település közepén híd kapcsolja az újtelepi részt az óvárosihoz. Ráckeve kulturális kínálatát a sokszínűség jellemzi.

Jegyvásárlás
Jegyvásárlás
Jegyvásárlás
V. KeveFeszt Ráckevén a Szegedi Kis István Sétányon 2025. június 13-14-én. Néptánc, koncertek, kultúra és gasztronómia a különböző nemzetiségek jegyében! A KeveFeszt az országban az egyetlen fesztivál, melyen a hazánkban élő 13 nemzetiség képviseltetheti magát. Idén a magyarországi szerb nemzetiség lesz a kiemelt vendég. A belépés díjtalan!

Színházi előadások Budaörsön online jegyvásárlási lehetőséggel 2025. A Budaörsi Latinovits Színház egész évbe várja a színházművészet iránt érdeklődőket. A színház minden évadban színes, változatos előadásokkal kedveskedik a látogatóknak. Kicsik és nagyok egyaránt színvonalas előadásokon vehetnek részt.