Turizmus Program

Zsolnay Fényfesztivál

Utcazene Kavalkád

Balatoni borkoncertek

Tihanyi Levendulanapok

Balatonalmádi Nyár

Mézesvölgyi nyár

Hajókirándulások

Eseménynaptár - 2025. július 6. (vasárnap)

Népszerűség

A Bikali Élménybirtok visszarepít a középkorba! Programok széles kínálatával, zenés előadásokkal várja az érdeklődőket ez a különleges helyszín. Igazi családi program, időutazással, kalandokkal, játékkal! Ha belépünk az Élménybirtok főbejáratán, ez egyfajta átszellemülés is, felkészülünk a századokon átívelő időutazásra, mely a mesefaluban veszi kezdetét. Az Élménybirtok fallal körbevett, a látogatók 4 robusztus kapun keresztül jutnak az óvárosba, ahol megelevenedik a történelem, melynek itt tartózkodása során a vendég is részese lehet. Az Élménybirtok a középkor világát idézi fel és tárja interaktív módon a kirándulók elé történelmi események, legendák felidézésével, korabeli mesterségek bemutatásával és vendéglátással. Az élményteli időutazásról színészek, animátorok, kézművesek, lovasok gondoskodnak a tematikus elrendezésű birtokon.

Kiemelt ajánlat

B, mint balett, W, mint W Budapest - egy ikonikus épület újjászületése. Tarts velünk a Budapest Andrássy út 25-ös szám, vagyis az egykori Balettintézet épületének bejárására, mely ma már a W Budapest luxusszállodának ad otthont és kóstolj modern ínyencségeket!

A Párisi Udvar varázslatos világában összeér a múlt és a jövő, a luxus és a világszínvonal már száz éve tartja lázban azokat, akik szeretik a bámulatosan szépet és elegánsat. Exkluzív épületbejárásunkon a Párisi Udvar Hotel Budapest jóvoltából valóra váltjuk most a te álmod is – együtt sétálhatunk a megújult Párisi Udvarban, Budapest egyik legimpozánsabb épületében. A séta regisztrációköteles!

Jegyvásárlás

Történetek a zsinagóga háromszögből – a pesti zsidónegyed. Ha már ezerszer sétáltál itt, vagy ha még sohasem volt dolgod erre, ha szeretnéd jobban megismerni vagy éppen szeretnél elveszni a szépségeiben… A három zsinagóga között sétálva megértjük, hogy miért ez lett a város legellentmondásosabb, egyúttal legbulisabb része, és azt is megtapasztaljuk, hogy a “város a városban” semmihez sem fogható hangulata hogyan varázsolja el az embert.

Titkos kertek és terek Budapest belvárosában - Legnépszerűbb sétánkat Te sem hagyhatod ki! Mindegy, hogy az illatozó virágokat, az öreg fákat vagy az emberi történeteket kedveled, Téged is biztosan elvarázsolnak majd a városban megbújó zöld oázisok, a hétköznapokban nem látható magán- és intézményi kertek. Program az egész családnak a fővárosban!

Budapesti gasztronómiai programok 2025-ben: Érkeznek a legfinomabb városi fogások: az Imagine gasztrosétái! A séták során kóstolhatunk csokikat, péksüteményeket, sőt italokat is a bortól a sörön át a pálinkáig, a likőrökig és a pezsgőig. Tartsanak velünk testünket, lelkünket és ízlelőbimbóinkat is megmozgató gasztrosétáinkon!

Tematikus városnéző túrák Budán és Pesten. A Budapest legszebb műemlékeit és legérdekesebb történeteit felfedező túrák kiváló kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget nyújtanak a főváros szerelmeseinek és a turistáknak is. Izgalmas városi séták, építészet, gasztrotúra, különleges helyszínek, szórakoztató vezetések. Családbarát felfedező séták egész Budapesten. Csapatépítőkre is várják az érdeklődőket.

Kiemelt ajánlat

Ajándékutalvány

Minden hónap első vasárnapján ingyenesen látogathatják a móri Lamberg-kastély állandó kiállításait (tárlatvezetéssel) azok, akik a 26. életévüket még nem töltötték be, illetve 18 év alatti személyt kísérő legfeljebb 2 fő. Az állandó kiállítások kizárólag tárlatvezetéssel tekinthetők meg! Tárlatvezetések időpontjai: 10:00, 12:00, 13:30.

2025.07.05. (szombat) - 2025.07.06. (vasárnap)

Gyenesdiási Keszeg Fesztivál a Gyenesdiási Piac és Rendezvénytéren 2025. július 5-6-án. A kétnapos rendezvény szombat délelőtt keszegsütéssel indul, majd szórakoztató műsorokkal, koncertekkel, programokkal, halászléfőző versennyel és mesterség bemutatóval folytatódik. Szeretettel várnak mindenkit Gyenesdiásra, egy családbarát, zenés gasztrofesztiválra, tradicionális halászléfőző versennyel, fókuszban a sült keszeggel!

Gyenesdiási programok egész évben a Balatonnál. Színes programkínálattal, kulturális és gasztronómiai rendezvényekkel, fesztiválokkal, koncertekkel, garantált- és fakultatív programlehetőségekkel várják a látogatókat. Gyenesdiáson a fürdés és strandolás mellett sok egyéb kikapcsolódási lehetőséggel, élményteli pihenést nyújtó szolgáltatásokkal várják a vendégeket. Gyenesdiást és környékét is érdemes felfedezni, számos kirándulási- és túralehetőség van a település határain belül és kívül.

1...131415...59

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények